
Fotó: Biró István
2012. március 27., 08:492012. március 27., 08:49
A nyílt napon fotó- és jelmezkiállítással, a színfalak mögötti idegenvezetéssel várta a társulat az érdeklődőket, a fiataloknak műhelyfoglalkozást tartottak, a felnőtteket pedig asztalitenisz-bajnokságra hívták ki.
A marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat Medgyessy Éva Rekviem egy házért című kamaradrámájának ősbemutatójával ünnepel ma este, míg a Csíki Játékszín a március 9-én Victor Ioan Frunză rendezésében bemutatott Tóték című előadását tűzte műsorra a rendező egy korábbi román nyelvű Tóték-rendezésével együtt. A két előadással a csíki teátrum nemcsak a színházi világnapot, de Örkény István születésének 100. évfordulóját is ünnepli. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház ma este egri turnéja keretében A téboly hétköznapjai című előadását mutatja be az ottani közönségnek.
A partiumi színházak közül a nagyváradi Szigligeti Színház Színház rulez címmel szervez népszerűsítő programot fiatalok bevonásával ma délután. A társulat elsősorban azokat a gimnazistákat szólítja meg, akik részt vettek a Csongor és Tünde előadásban, amelyet korábban több iskola osztályai adtak elő jelenetenként a színházban, ám a világnapi akcióból senki nincs kizárva, aki ma 15 órakor megjelenik a színház lépcsőjén.
A fiatalok, miután meghallgatják John Malkovich világnapi üzenetét, „Színházbarát” feliratú trikókat kapnak, illetve hasonló matricákat, amelyeket a járókelőknek osztogatnak majd a váradi teátrumot és általában a színházba járást népszerűsítendő. Az akció szlogenje: „Csatlakozz a színházbarátokhoz”. A szatmárnémeti Harag György Társulat László Zita Hószakadás a szívre című Nagy László verseiből összeállított egyéni műsorával ünnepel.
Az Aradi Kamaraszínház a kolozsvári Ecsetgyárban tartja ma este Visky András Megöltem az anyámat című drámájának szakmai bemutatóját. Visky András a néhány héttel ezelőtti New York-i La MaMa Színházban tartott bemutató után most arra vállalkozott, hogy színpadra vigye saját művét az Aradi Kamaraszínházban is. Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház művészeti igazgatója elmondta, hogy Visky András először rendez az aradi magyar teátrumban. A kolozsvári szakmai bemutató után a színház műsorába kerül be a darab. A Megöltem az anyámat című darabot 2011-ben kezdték játszani a Kolozsvári Állami Magyar Színházban Albert Csilla és Dimény Áron rendezésében és szereplésével. Az új előadásban Bernadett szerepében Molnár Margitot, a kolozsvári Váróterem Projekt színésznőjét láthatja a közönség, aki most először dolgozik együtt az Aradi Kamaraszínházzal, Csipeszt, a lány barátját pedig Harsányi Attila, az aradi társulat színésze alakítja.
A Sepsiszentgyörgyön zajló Reflex 2 Nemzetközi Színházi Biennálén a világnap alkalmából két Shakespeare-előadást játszanak. Délután a helyi M Studio Mozgásszínház mutatja be Othello és hőn szeretett Desdemonája című előadását Mihai Măniuţiu rendezésében, majd a litván Oskaras Koršunovas Színház mutatja be Hamlet című előadását a névadó rendezésében.
Az előadás ajánlója szerint „a színpadon látható sminkasztalok tükrei az emberi és a színházi valóságot mutatják, rávilágítva a tapasztalatokra és a színház természetére is”. Ahogy minden színházban Szentgyörgyön is fölolvassák az idén John Malkovich amerikai színész által megfogalmazott világnapi üzenetet. „Kívánom, hogy munkátok legyen nagyszerű és eredeti. Mély, megindító, elgondolkodtató és egyedi. Azt kívánom, hogy segítsen elgondolkodni azon, mit is jelent embernek lenni, és mindezt szívvel-lélekkel, őszintén, nyíltan és méltósággal tegyétek.
Azt kívánom, hogy győzzétek le a viszontagságokat, a cenzúrát, a szegénységet és a nihilizmust, melyekkel közületek sokaknak meg kell küzdeni” – olvasható az üzenetben, amelyben Malkovich rámutat: a színházművészetnek a „hogyan éljünk?” kérdést kell újra és újra megfogalmaznia.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.