Hirdetés

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

kisvárda, színház

Kisvárdán a legjobb rendezés díját Bocsárdi László vehette át, aki a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatával vitte színre az Angyal szállt le Babilonba című előadást. Képünkön Nemes Levente színművész (balra) a darabban

Fotó: Tamási Áron Színház/Facebook

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Krónika

2025. június 30., 10:532025. június 30., 10:53

2025. június 30., 11:152025. június 30., 11:15

Június 20. és 28. között határon túli és anyaországi magyar társulatok, valamint színházi alkotónak készülő fiatalok részvételével zajlott a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválja. A fesztivál versenyprogramjában tizennyolc előadás, három végzős vagy frissdiplomás színinövendék bemutatkozása, három versenyen kívüli előadás, valamint a Várszínházi Esték nyolc produkciója kapott helyet. A program többek között mesterkurzusokkal, szakmai beszélgetésekkel, workshopokkal egészült ki.

Színpadra léptek vajdasági, erdélyi, kárpátaljai és felvidéki társulatok – Sepsiszentgyörgytől Kassán át Beregszászig –, és új magyar drámák, kortárs zenei megközelítések, valamint klasszikus szövegek friss értelmezései is színpadra kerültek a kínálatban.

Hirdetés

A programsorozat a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a Maladype Színház és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közös előadásával, A bábjátékos című produkcióval zárult. Az utolsó este nemcsak a fesztiválnak, hanem a közös ünneplésnek is méltó lezárása volt – tájékoztatták a Krónikát a szervezők.

korábban írtuk

Az Angyal szállt le Babilonba a szentgyörgyi színház következő premierje
Az Angyal szállt le Babilonba a szentgyörgyi színház következő premierje

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház következő premierjére készül: Friedrich Dürrenmatt Angyal szállt le Babilonba című darabjából készül produkció Bocsárdi László rendezésében. A szentgyörgyi színház premierjét február 8-án és 9-én tartják.

A díjazott produkciókat és kiemelkedő alkotói teljesítményeket a fesztivál szakmai zsűrije értékelte. A szakmai zsűri tagjai Almási Zsolt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, a Magyar Shakespeare Bizottság elnöke, Balázs Zoltán színész-rendező, a Maladype Színház alapító-igazgatója, Kiss Anna, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, Lőkös Ildikó, a Játékszín vezető dramaturgja és Szabó Ágnes, a Gózon Gyula Színház igazgatója voltak.

A legjobb előadás díját a Kolozsvári Állami Magyar Színház Én vagyok a szél című produkciója kapta, Tompa Gábor rendezésében. A legjobb rendezés díját Bocsárdi László vehette át, aki a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatával vitte színre az Angyal szállt le Babilonba című előadást.

A színészi alakítások közül férfi kategóriában Farkas Loránd (Kolozsvári Állami Magyar Színház) részesült elismerésben, aki az Én vagyok a szél című előadásban A másik szerepét mélyen átélt, míves megformálásban jelenítette meg. A legjobb női alakítás díját Pámer Csilla kapta, aki a közlemény szerint a Szabadkai Népszínház Tyúklétra című előadásában, valamint a Kosztolányi Dezső Színház Angyalok a lombok között című produkciójában is kiemelkedő alakítást nyújtott.

A fiatal tehetségeket elismerő Teplánszky Katalin-díjat idén ketten is elnyerték. Rózsa László a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának és a budapesti Karinthy Színháznak az Az anya című koprodukciójában nyújtott érzékeny és hiteles alakítást A fiú szerepében, míg Szilágyi Míra a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Liliom című előadásában Juliként mutatott be finomhangolt, őszinte és differenciált színészi munkát.

A legjobb díszlet díját Márton Erika érdemelte ki a Liliom díszletéért, míg a legjobb jelmez díját Andrada Chiriac vehette át Az anya című előadás jelmezeiért.

A budapesti Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ közös díjait három produkció nyerte el. A Nemzeti Színház és a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös előadása, Az öngyilkos, a Kosztolányi Dezső Színház Angyalok a lombok között című előadása, illetve Ifj. Kucsera Géza és Pálfi Ervin, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulat művészei, a Tyúklétra – avagy mi csorog a nyakunkba című előadásért kapták az elismerést.

Kisvárda Város Polgármesterének díját Mezei Kinga művészeti vezető és rendező, a zsűri különdíját pedig Tóth Jess, Tatár Zsuzsa és Borsos Tamás színművészek kapták. A fesztivál díszvendége, Eperjes Károly külön méltatásban részesítette Szabó Reginát, aki versenyen kívül mutatta be a Péterfy-Novák Éva: Egyasszony című mű alapján készült akadémiai vizsgaelőadását. Elismerése jeléül Eperjes Károly fellépési lehetőséget és szerepet ajánlott fel a fiatal színművészhallgatónak.

A Színházfüggők Debreceni Társasága különdíjat adományozott az Alföld Színpadnak a Federico García Lorca: Bernarda Alba háza című előadásért – különös tekintettel a nagyszerű világításra. Az előadást Sóvágó Csaba rendezte.

korábban írtuk

Létünk végességével szembesítő líra a színpadon – Sokféle dimenziót nyit meg az Én vagyok a szél
Létünk végességével szembesítő líra a színpadon – Sokféle dimenziót nyit meg az Én vagyok a szél

Erőteljes kisugárzású előadás a Tompa Gábor által a Kolozsvári Állami Magyar Színházban rendezett Én vagyok a szél: a néző felkavaró, egyszersmind katartikus, nehezen felejthető élménnyel marad.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál

Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában

A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában
2026. november 03., kedd

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat

A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat
2026. november 02., hétfő

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe

Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
2026. október 28., szerda

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon

Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon
2026. október 28., szerda

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor

Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor
Hirdetés
2026. október 27., kedd

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon

Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon
2026. október 26., hétfő

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában

Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában
2026. október 21., szerda

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera

Megtéríti az útiköltséget a Kolozsvári Magyar Opera azoknak a nézőknek, akik más településekről, szervezett csoportban érkeznek az előadásaira.

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera
Hirdetés
Hirdetés