Hirdetés

Erdélyi művészek munkáit is meg lehet találni a budapesti Art Market kínálatában

Kolozsvári, székelyföldi és bukaresti kiállítók is jelen vannak a csütörtökön elkezdődött és vasárnapig tartó Art Market Budapest kortárs képzőművészeti vásáron, a budapesti Millenáris B, C és D épületében és parkjában.

2013. november 28., 17:302013. november 28., 17:30

A vásáron csaknem száz magyar és külföldi galéria, intézmény, művészeti projekt és egyéb kiállító mutatja be több mint 500 kortárs művész alkotásait. Az ingyenes rendezvény látogatói 6000 négyzetméteres területen találkozhatnak a 18 országból érkezett kiállítók standjaival – mondta el a szerdai sajtóbejáráson Ledényi Attila vásárigazgató.

A Millenáris B épülete a kereskedelmi galériák standjainak ad otthont. A vásár igazgatója az itt kiállító, 2005-ben Kolozsváron alakult Plan B galériát a közép-európai régió talán legfontosabb galériájaként mutatta be, amely a figuralitásra építő kolozsvári iskola művészeinek munkáiból mutat be válogatást.

A vásáron ugyancsak képviselteti magát és az erdélyi, romániai képzőművészetet a szintén kolozsvári, magyar érdekeltségű Quadro Galéria. A csíkszeredai Pál Aukciósház és Galéria hat székelyföldi képzőművészt képvisel: Berze Imre, Căbuz Andrea, Csillag István, Ferencz S. Apor és Vorzsák Gyula mellett Veress Enéh szobrászművész alkotásai is kiállításra kerülnek a galéria standján.

Ledényi Attila hangsúlyozta: nem elsősorban hagyományos földrajzi szempontok szerint gondolkodnak, ehelyett Fiatal Európa néven létrehoztak egy virtuális régiót. Ebbe beletartozik a volt szocialista blokk csakúgy, mint a művészeti piachoz nemrég csatlakozott Izrael és Törökország vagy a nemzetközi szcéna olyan nyugat-európai szereplői, akik valamilyen friss tartalmat mutatnak. Jó példa erre a luganói Theca vagy a bukaresti Zorzini Galéria – jegyezte meg.

Beszámolója szerint a rendezvényt szeretnék fesztiválszerűbbé tenni, ezért a kísérőprogramokat idén a Millenáris parkba koncentrálják: a sCULTURE szobrászati projekt a Millenáris parkjában és a szabad kiállítási terekben hívja fel a figyelmet az utóbbi időben háttérbe szorult művészeti ágra, a La Grande Migration kurátori kiállítás aktuális társadalmi problémákat boncolgat, az Art+ társművészeti program a performanszt hozza be, míg az Inside Art beszélgetései érdekes szakmai kérdéseket járnak körül. Utóbbi programsorozatban a bukaresti Lavacow on-line aukciósház képviselői is előadást tartanak On-line lehetőségek a kelet-európai képzőművészet számára címmel.

Több külföldi galéria is nemzetközi kontextusba helyezve mutat be magyar művészeket: a német Ralf Dellert Galéria standján például Fehér László legfrissebb munkáival találkozhat a közönség, a szintén müncheni Schreiter pedig Klimó Károly festményeit hozta el. Magyarország idei V4-es elnökségére reflektálva külön visegrádi szekció is alakult a 2013-as Art Marketen; a B épület emeletén olyan kiállítók mutatkoznak be együtt, mint a budapesti Chimera, Neon, Trapéz és Bergman, a pozsonyi Photoport és SODA, a prágai Jiri Svestka vagy a varsói Apteka Sztuky.

A vásár legdrágább műtárgyai közé tartozik a Várfok Galéria által kiállított Rozsda Endre-festmény is, melynek értéke 30 millió forint körül mozog. A seregszemlén a rövidesen nyíló Robert Capa Központ standját is meg lehet találni. A vasárnap estig nyitva tartó vásár részletes programja a www.artmarketbudapest.hu honlapon érhető el.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés