Hirdetés

Erdélyi körútra jön a Nemzeti Filharmónia

Erdélyi turnéra készül a magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar. A hatállomásos koncertturné Nagyszebenben kezdődik, és Nagyváradon végződik – utóbbi városban tájékoztatták a sajtót a szervezők tegnap.

Nagy Orsolya

2012. június 13., 08:512012. június 13., 08:51

Jelen volt Kovács Géza, a filharmónia főigazgatója, Koppándi Botond koncertmester, illetve Bitay Levente, a kolozsvári magyar külképviselet vezető konzulja.

Kovács Géza a tájékoztatón elmesélte: a turné létrejöttének érdekes története van, és a véletlen is szerepet játszik abban, hogy a magyar filharmonikusok most több, határon túli területet is bejárnak. Mint elmondta, a zenekar idén valamivel több kormánytámogatást kapott, mint tavaly, s az eredeti tervek szerint a nem várt pénzösszeget kínai koncert szervezésére költötték volna. Kiderült azonban, hogy az ázsiai országban csak hatalmas összegek ellenében léphettek volna fel a filharmonikusok. „Először dühös lettem, de hamar kitaláltam, hogy a pénzt inkább arra költjük, hogy a környező országokban több koncertet is szervezzünk” – mesélte az igazgató.

A határon túli turnéra különleges programmal készültek. Minden országban a többségi nemzethez tartozó egyik zeneszerző művével lépnek fel, illetve egy Kodály- és egy Bartók-szerzeménnyel. Romániába George Enescu I. Román Rapszódiájával érkeznek, emellett előadják Kodály Zoltán Galántai táncok című művét, valamint Bartók Béla SZ. 116, BB 123 jelzésű concertóját.

A filharmóniaigazgató elmondta: Kodály szerzeménye gyerekkori emlékekből táplálkozik, apja ugyanis a mai Szlovákia területén található Galántán volt állomásfőnök. Kora egyik legnagyobb zsenijének tartják széles körben Bartók Bélát, aki a folklór megőrzéséért és felkutatásáért is sokat tett – számos román népdalt is gyűjtött. Épp egyik román barátjának írott levelében hangzik el az a mondat, amelyet a koncertturné mottójául választottak a szervezők: „Vezérelvem a népek testvérré válása” – magyarázta el Kovács Géza. Hozzátette: ő maga sem a politikához, sem a történelemhez nem ért, ám biztos benne, hogy a nemes zene, amit magukkal hoznak, a lelkeket is nemesíti.

Az első koncertre Nagyszebenben kerül majd sor június 17-én 19 órától a Thália teremben. Június 18-án a marosvásárhelyi Kultúrpalotában különleges programmal áll a közönség elé a filharmónia: a felsoroltak mellett Csiky Boldizsár marosvásárhelyi születésű zeneszerző A hegy című művét adja elő ifj. Csiky Boldizsár.

Csíkszeredában a Szakszervezetek Művelődési Házában kerül sor a hangversenyre június 19-én, másnap pedig Sepsiszentgyörgyön, szintén a szakszervezeteknél.

Június 21-én Kolozsvárra, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Auditorium Maximumába, végül pedig 23-án Nagyváradra, a Szigligeti Színházba érkeznek a filharmonikusok. A jegyek ára mindenütt 30 lej.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés