Hirdetés

Erdélyi könyvek az erdélyieknek

Szándékosan időzítették a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nyílt napjaira a tanintézet és az Idea Könyvtér által közösen szervezett kolozsvári tavaszi könyvvásárt, amely szombaton 18 óráig várja az érdeklődőket kedvezményes árakkal és az összes erdélyi magyar kiadó köteteivel.

2014. április 10., 20:052014. április 10., 20:05

Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja a rendezvény csütörtök délelőtti megnyitóján elmondta: abban is bíznak, hogy az egyetem nyílt napjaira betérők a könyvesstandoknál is megállnak, de fordítva is áll az ajánlat: a könyvvásárra ellátogatókat is szívesen körbevezetik az épületben, betekintést nyerhetnek az intézmény laboratóriumaiba, előadótermeibe, amelyek egyébként csak a hallgatók számára nyitottak.

A dékán szerint a tavalyi adventi könyvvásár „kellemes tapasztalat\" volt számukra, ezért is szervezték meg a mostani eseményt, remélve, hogy az érdeklődés ezúttal sem marad el. „A vállalkozás, amit Nagy Péterrel, az Idea és a Gloria nyomda vezetőjével tavaly elindítottunk Idea Könyvtér néven, az összes szkepszis és tamáskodás ellenére működik, a hallgatók és a tanárok is gyakorta válogatnak a kiadványok között, így az együttműködést folytatni szeretnénk\" – fogalmazott Tonk Márton, hozzátéve, örülnek, hogy mégsem bankfiókot vagy kávézót nyitottak az egyetem Tordai úti épületének földszintjén.

Nagy Péter elmondta: a változékony időjárás miatt a tervekkel ellentétben nem költöztek ki a könyvekkel az egyetem belső udvarára, de a későbbiekben erre is lesz lehetőségük. A szakember kiemelte: a Főtéren szerdán elkezdődött Gaudeamus-könyvvásáron idén sem lehet magyar könyveket találni, a standok bérleti díja ugyanis olyan magas, hogy az erdélyi magyar kiadók nem engedhetik meg maguknak.

„Ezt a teret viszont az Idea szimbolikus áron bérelheti az egyetemtől, az erdélyi magyar kiadók pedig bérletidíj-mentesen forgalmazhatják itt a köteteiket\" – mondta Nagy Péter hozzátéve, hogy Kolozsvárnak szüksége van a helyi magyar könyvekre.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés