Majdnem kizárólag Erdélyben megjelent könyvekkel várja az érdeklődőket az Idea Könyvtér által szervezett ötödik adventi könyvvásár december 16. és 18. között a kincses városban – mondta el lapunk kérdésére Nagy Péter, a rendezvénysorozat főszervezője.
2016. december 13., 12:412016. december 13., 12:41
2016. december 13., 14:542016. december 13., 14:54
A Sapientia EMTE Tordai úti épületében tartandó programsorozat naponta 11 és 19 óra között várja a közönséget. Öt időpontban összesen hét kiadványt mutatnak be, ugyanakkor újdonságnak számít, hogy idén gyermekmegőrző könnyíti meg a könyveket választó kisgyerekes szülők dolgát.
„A vásáron összesen 95 erdélyi kiadó, intézmény, civil szervezet, egyesület, egyetemi tanszék, múzeum, kulturális intézet könyveit találhatják meg az érdeklődők. Kínálatunkkal azt szeretnénk tudatosítani a könyvet vásárlókban, hogy egyre több nívós erdélyi kiadvány lát napvilágot. Sok új erdélyi kötet jelent meg az ősz folyamán, ezeket is megtalálhatják a rendezvényen az érdeklődők” – mondta el a főszervező.
Hozzátette, idén még több könyvet kínálnak, mint a korábbi években, a visszajelzések pedig pozitívak a rendezvénysorozatot illetően. A könyvtér keretében mutatják be többek közt Bordás Beáta Erdélyi kastélyépítészet a historizmus korában (1840–1914) című, a Polis Kiadónál megjelent munkáját, Gaal György: Kolozsvár a századok sodrában című, a Kincses Kolozsvár Egyesület és a Kriterion Könyvkiadó által megjelentetett kronológiáját. Gaal Györgynek A Házsongárdtól a Kismezőig című kötetét is megismerhetik az érdeklődők, ezt Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója mutatja be a rendezvény keretében, ezen kívül Gergely Edó Vadkéken táncoló elefántok című kötetét is ismertetik.
„A digitális világ elterjedésével még nagyobb igény mutatkozik a hagyományos könyvek iránt, amelyeket nem távoli földön működő gépek, hanem itthoni, hozzáértő, szorgos kezek állítanak össze. Célunk egy tető alá hozni a kortárs erdélyi magyar kiadványokat, hogy azokból bárki kedvére választhasson olvasnivalót” – írják a szervezők a könyvtér honlapján, ahol a könyvvásár részletes programja is megtalálható. A rendezvényről és az erdélyi kiadványokról az Idea Facebook-oldalán is olvashatók információk, ugyanakkor az Idea webáruházában is kedvükre válogathatnak könyvet az érdeklődők.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!