Hirdetés

Erdélyi dokumentumfilmekkel kezdődik a TIFFszereda

Nulladik nappal veszi ma kezdetét a TIFFszereda, amelynek jegypénztárát hétfőn állították fel a Szabadság téren.

2013. június 25., 17:592013. június 25., 17:59

2013. június 25., 18:002013. június 25., 18:00

A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál csíkszeredai programjaira hangoló napon főképp dokumentumfilmeket tekinthetnek meg az érdeklődők, de este már levetítenek két játékfilmet is. Ma a csíkszeredai Sapientia EMTE épületében vetítik a filmeket, a vetítések 15 órától kezdődnek, a belépés ingyenes.

Kortárs erdélyi filmesek alkotásait láthata a közönség, főképp hazai témákat feldolgozó filmeket. Csibi László A kastély árnyékában című dokumentumfilmjében például a Bánffy család, valamint az egykoron „Erdély Versailles”-jának hívott bonchidai kastély története elevenedik meg, az épület pusztulásának története, ahogyan azt a helybéliek látták és megélték. Somogyvári Gergely alkotása, a Riksaláz Amszterdamban dolgozó magyar riksások, azaz biciklitaxisok mindennapjairól szól, korkép a kelet-nyugati emigrációról.

Lakatos Róbert dokumentumfilmje, a Csendország egy Alfréd nevű gyimesi siketnéma fiú vakációs kalandjait dolgozza fel. Szintén Lakatos Róbert alkotása a Moszny, amely a romániai igazságszolgáltatás lassú malmairól szól. A kolozsvári Tóköz lakótelep építése az 1980-as években kezdődött, akkoriban a legtöbb magánházat lebontották, de tulajdonosaikat nem kárpótolták. Moszny úr azóta várja, hogy igazságot szolgáltassanak neki.

A nulladik napon szintén bemutatásra kerül A griff, a Dámvad és a Varjú című film, Oláh Kata rendezése. A dokumentumfilm három kiemelkedő erdélyi személyiségről, gróf Bánffy Miklósról, Kós Károlyról és báró Kemény Jánosról szól. Erdély egyik legfontosabb műemlékéről, a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházról készült Maksay Ágnes Erdély érseki katedrálisa című alkotása. A székesegyházat és a vele egy építészeti egységet alkotó püspöki palotát mutatja be a film művészettörténeti és történelmi szempontból egyaránt.

A Zágoni Bálint rendezésében készült Janovics Jenő, a magyar Pathé című alkotás, a híres kolozsvári színházigazgatóról szól, aki megsejtve a filmben rejlő lehetőségeket, sikeres filmgyárat alapít a kincses városban a némafilm egyik fővárosává téve Kolozsvárt. Már a játékfilmekre hangol a Bács Ildikó által rendezett Szegény lány, szegény legény című film, amely Sánta Ferenc azonos című novellája alapján készült, és a szerelemért való önfeláldozásról szól, majd a nulladik nap utolsó filmje a szintén Lakatos Róbert által rendezett Bahrtalo! (Jó szerencsét!) című alkotás lesz.

A vasárnapig tartó programsorozatban a további napokon a TIFF idei kínálatának számos kiemelkedő alkotását levetítik – látható lesz többek között a Deák Krisztina rendezte Aglaja című film, amelynek a kolozsvári Bogdán Zsolt az egyik főszereplője, de a női főszereplő, Ónodi Eszter is részt vesz a fesztiválon, valamint a Berlinálén Aranymedvével jutalmazott Călin Peter Netzer-film, a Gyermeki póz (Poziţia copilului) is megtekinthető lesz. Számos vetítés után az alkotókkal is beszélgetést tartanak.

Szőcs Lóránt


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés