Hirdetés

Erdély-monográfia 70 év után Kolozsváron

„Hetven évet kellett várni a könyv második kiadására. Olyasmit tudunk meg belőle, amiről Erdélyben eddig hazudtak, ha meggondoljuk, hogy a román állambiztonság mekkora erőt fektetett be, hogy semmilyen írás ne jelenhessen meg, amely a dákoromán kontinuitás elméletét veszélyeztette” – jelentette ki szombaton Szőcs Géza magyarországi kulturális államtitkár az Erdély című művelődéstörténeti monográfia második kiadásának kolozsvári könyvbemutatóján, a Református Kollégium nagytermében.

Kiss Előd-Gergely

2011. április 04., 09:342011. április 04., 09:34

A kötetet méltató író, politikus közölte: a Kráter Műhely Egyesület kiadásában megjelent kiadvány gróf Teleki Pálnak állít emléket, akinek kezdeményezésére 1940-ben a Magyar Történelmi Társulat elkészítette a második bécsi döntés alkalmából megjelent művet. A marosvásárhelyi születésű Szőcs Géza ereklyének nevezte a könyvet, mint mondta, kiadásával föltámadt az erdélyi öntudat. Az államtitkár emlékeztetett, a kommunista diktatúrában nem jelenhetett meg a könyv. „Minden zsarnokság különös módon viszonyul a múlthoz. Egyrészt szüksége van rá, mert a múlt értékeiből igazolást akar nyerni, másrészt fél tőle, mert a történelem igazsága áll saját hazugságával szemben” – jelentette ki Szőcs Géza. Hozzáfűzte: a diktatúra bukása után húsz évvel ismét megjelenhettek Erdélyben az addig tiltott könyvek, azonban még most is vannak fehér foltok történelmi emlékezetünkben.

Szőcs Géza méltató szavait követően Barcsa Dániel történésznek, az utószó írójának a könyv illusztrációs anyagából készített, vetített képes előadását tekinthették meg az érdeklődők. A rendezvény záró előadását Turcsány Péter író, a Kráter Műhely Egyesület elnöke tartotta, A nemzetféltő Wass Albert című előadás az író közéleti, politikai írásairól szólt, végigkövetve az életpályát is. Turcsány Péter előadásában többek közt elhangzott: alaptalanok azok a román vádak, amelyek háborús bűnösséggel vádolják Wass Albertet, a CIA 1979-ből származó jelentése ugyanis cáfolja a vádakat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés