2011. január 12., 09:262011. január 12., 09:26
Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter tavaly májusban jelentette be, hogy Szathmáry Pap Károly fotóművész születésnapja, január 11-e hivatalosan is a fotóművészet napja Romániában. A miniszter egy évvel ezelőtt terjesztett elő kormányhatározatot ezzel kapcsolatban a Romániai Fotóművészek Egyesületének felkérésére.
Szathmáry 1812-ben született Kolozsváron, ő a világ első hadifényképésze. A brassói fesztivál első napján megnyitották a romániai fotóklubok által beküldött, díjnyertes munkákból álló tárlatot. A kiállításmegnyitón részt vett Kelemen Hunor is, aki beszédében hangsúlyozta: örül annak, hogy a fotóművészet a rangjához méltó helyet kapott az ország kulturális életében. „Örülök, hogy közösen ünnepelhetjük Szathmáry Pap Károly születésének évfordulóját, amely mostantól a fotóművészet ünnepe is egyben. Szathmáry Pap Károly az első hivatásos fényképésze volt ennek a régiónak, románok és magyarok egyaránt elismerik munkásságát. Úgy gondolom, ez is azt mutatja, hogy amikor alkotásról, kultúráról beszélünk, akkor határok nélküli párbeszéd alakulhat ki a különböző etnikumok között” – fogalmazott a tárcavezető.
Kelemen kifejtette, hogy a fotóművészet az országban méltatlanul alulmaradt a többi művészeti ággal szemben, éppen ezért fontosnak tartja, hogy a kulturális tárca kezdeményezze egy fotóművészeti múzeum létrehozását. Jelenleg a szaktárca keresi a megfelelő épületet ennek létrehozására, amely a miniszter szerint bárhol az országban elképzelhető. „A szakszerű fotózás több mint 150 éve alatt Romániában jelentős művészeti tapasztalat és kiváló képi örökség halmozódott fel. Ez csupán egyike azon érveknek, amelyek indokolttá teszik egy önálló fotóművészeti múzeum létrehozását” – hangsúlyozta Kelemen. Tóth István, a Romániai Fotóművészek Szövetségének elnöke elmondta, az elkövetkező hónapban összesen 29 kiállítást és rendezvényt tartanak Románia, Magyarország és Ukrajna 23 városában, amelyek során 3000 munkát állítanak ki.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.