Hirdetés

Először nyert Kristályglóbuszt magyar rendező alkotása

Szász János A nagy füzet című alkotása nyerte szombaton a fődíjat, a Kristályglóbuszt a Karlovy Varyban rendezett nemzetközi filmfesztiválon.

MTI

2013. július 07., 20:202013. július 07., 20:20

2013. július 07., 20:222013. július 07., 20:22

A Magyar Filmunió szerint a fesztivál 1946-ig visszanyúló történetében először kapta magyar játékfilm a fődíjat. A magyar származású svájci író, Kristóf Ágota azonos című regénye alapján a film forgatókönyvét Szász János és Szekér András írta. Ez a fesztivál a közép-európai régió legnagyobb és egyetlen A kategóriás filmszemléje. Az Agnieszka Holland lengyel filmrendező által vezetett nemzetközi zsűri szerint A nagy füzet „háború nélküli háborús film\".

A nemzetközi szereplőgárdát felvonultató alkotás magyar–francia–ausztriai koprodukció, és az első olyan film, amelyet az új Magyar Nemzeti Filmalap – 180 millió forintos – támogatásával kezdtek el forgatni. Szász János filmjének ez volt a világpremierje. A film a második világháború idején egy határszéli faluban a nagymamánál nevelkedő és a könyörtelen világban túlélni igyekvő ikerpár megrázó története. A fődíjjal 25 ezer dolláros pénzjutalom is jár.

„A nagy füzet sikere a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválon kulcsfontosságú ahhoz, hogy az alkotás bekerüljön az európai filmforgalmazásba – nyilatkozta szombaton, a díjátadót követően Sőth Sándor, a film producere az MTI prágai tudósítójának. – Ez az elismerés nagyon sokat segít abban, hogy ez az alkotás Európában a mozifilmek forgalmazásában minél több emberhez eljusson. Számunkra ez az értelme egy ilyen nemzetközi koprodukciónak, amelyben német–magyar–osztrák–francia pénzekkel támogatva sikerült megalkotnunk egy európai filmet.\"

Az idei fesztivál díszvendége egyébként Oliver Stone Oscar-díjas amerikai rendező és forgatókönyvíró volt, aki a szombati záróesten átvette a világ filmművészetéhez való hozzájárulásáért neki ítélt Kristályglóbuszt. Az amerikai producer az Éjféli expressz című film forgatókönyvéért 1979-ben kapott először Oscar-díjat. A fesztivál nézői egy válogatás keretében ízelítőt kapnak Stone legjobb filmjeiből. Ugyanilyen elismerésben részesült csütörtökön Theodor Pistek akadémiai festőművész, aki Milos Forman cseh származású világhírű amerikai rendező filmszereplőinek legfőbb kosztümtervezője. A nyitóesten John Travolta, legendás amerikai filmszínész kapott éltművéért Kristályglóbuszt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés