2009. május 15., 10:172009. május 15., 10:17
Peter Docter Up (Fel!) című egész estés animációs filmjének díszbemutatójával szerda este kezdetét vette a 62. Cannes-i Filmfesztivál. A mustrát a film főszeplőjének hangját kölcsönző Charles Aznavour énekes és Hafsia Herzi színésznő közösen nyitották meg. Előtte a zsűrielnök Isabelle Huppert francia színésznő a zsűri tagjainak társaságában köszöntötte a filmes szakma képviselőit a cannes-i Fesztiválpalota dísztermében. A május 24-éig tartó filmes seregszemlén a hivatalos versenyprogramban húsz alkotás verseng az Aranypálmáért.
A 120 ország által benevezett csaknem 1700 játékfilmből 52 kapott meghívást a fesztivál különböző szekcióiba, ebből 46-nak Cannes-ban lesz a világpremierje. A Rendezők Két Hete elnevezésű válogatásban mutatják be Kenyeres Bálint A repülés története című, magyar–francia koprodukcióban készített kosztümös kisjátékfilmjét is.
A Rendezők Két Hete verseny és díjak nélküli filmfesztivált a Cannes-i seregszemle ellenpólusaként Francois Truffaut és Jean-Luc Godard vezetésével a Francia Filmrendezők Szövetsége alapította 1968-ban. Programjában korábban olyan rendezők mutatták be filmjeiket a nemzetközi közönségnek, mint Rainer Werner Fassbinder, Werner Herzog, Michael Haneke, George Lucas és Martin Scorsese.
„A rendezők álmaikkal emlékeinket idézik meg. Beleértve a legrosszabbakat is. Arról mesélve, hogy kik ők valójában, a filmrendezők azt is elmondják, hogy mi kik vagyunk és talán azt is, hogy kik leszünk. Megmondják nekünk és meg is győznek makacsságukkal, szabadságukkal, képzeletvilágukkal, intelligenciájukkal és őrületükkel” – hangsúlyozta köszöntőjében a zsűri elnöke, akit álló tapssal fogadott a megnyitó közel háromezer fős közönsége. A hivatalos megnyitó előtt Brian Ferry angol énekes Charles Aznavour She című számát énekelte el.
A rövid nyitóünnepséget a zsűri hagyományos bevonulása előzte meg a Fesztiválpalota vörös szőnyegén. „Elsősorban nem megítélni, hanem szeretnünk kell a filmeket” – mondta a kamerák és fotósok kereszttűzében Isabelle Huppert. A francia színésznő korábban 17 film szereplőjeként kapott meghívást a világ egyik legrangosabb filmfesztiváljára, ahol kétszer nyerte el a legjobb női alakítás díját.
Ezúttal a kilenctagú zsűri elnökeként pezsgőszínű Armani- ruhában érkezett, oldalán az amerikai Robin Wright Penn, az indiai Sharmilla Tagore, az olasz Asia Argento és a tajvani Si Csi színésznőkkel, valamint Nuri Bilge Ceylan török, James Gray amerikai és Ri Csang Dong koreai filmrendezőkkel és Hanif Kureishi brit íróval.
A versenyen kívül bemutatott nyitófilm hangulatának megfelelően az első nap színes lufik lepték el a Fesztiválpalota környékét és Cannes híres sétányát, a Croisette-et. A Pixar amerikai komputeranimációs és a Disney-stúdiókban készült alkotással a fesztivál történetében először láthattak animációs filmet a nyitóünnepség díszvendégei, akik a kötelező szmoking, illetve estélyi ruha mellett ezúttal a háromdimenziós film megtekintésére alkalmas szemüveget is viseltek.
Az Up egy kisgyerek és egy öregember kalandjait meséli el egy tetőre kötözött színes lufiknak köszönhetően repülő házban. „Az volt a cél, hogy a nézők teljesen részesei legyenek a történetnek” – hangsúlyozta a France 2 francia televízióban John Lasseter, a film producere. A világ egyik legnagyobb presztízsű filmfesztiválján csütörtöktől a megszokott ritmus szerint naponta két játékfilmet mutatnak be a hivatalos versenyprogramban.
Egyébként a fesztivált megelőző sajtóhírek szerint a mostani szemle az utóbbi évek egyik legerősebb mezőnyét vonultatja fel, legalábbis a versenyprogramba bekerült alkotások rendezőiből ítélve. Romániát az Un certain regard (Egy bizonyos tekintet) szekcióban két alkotó is képviseli: Corneliu Porumboiu a Poliţist, adjectiv című alkotással és 4 hónap, 3 hét, 2 nappal Arany Pálmát nyert Cristian Mungiu által is jegyzett Amintiri din Epoca de Aur (Emlékek az Aranykorból).
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.