2010. június 21., 09:472010. június 21., 09:47
Az 1925. október 31-én a Kolozs megyei Magyarkapuson született tenorista többek között Bánkot, Cavaradossit, Don Josét, Otellót, Radamest, Turiddut alakította a színpadon, Románia számos operaházán kívül vendégszerepelt Budapesten, Odesszában, Szkopjében, Taskentben és németországi városokban is.
A pályafutása előtt szakképzetlen munkásként dolgozó Szilágyit 1953-ban vették fel a kincses városi operába szólistának, felismerve rendkívüli tehetségét és kiváló hangi képességeit, amelyet az sem gátolt, hogy korábban ki kellett műteni fél tüdejét. A karrierje során több magas rangú kitüntetéssel díjazott Szilágyi Ferenc földi hamvait ma délelőtt 11 órakor ravatalozzák fel a Kolozsvári Magyar Opera előcsarnokában, majd a 12 órakor kezdődő gyászszertartás után helyezik örök nyugalomra a Házsongárdi temetőben.
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.