
2011. február 28., 17:302011. február 28., 17:30
„Békésen távozott, anyám és én mellette voltunk” – tudatta unokája, Lola Vogel. Annie Girardot hosszú évek óta Alzheimer-kórban szenvedett, a család 2006-ban hozta nyilvánosságra, hogy beteg. A művésznő a kór elleni küzdelem jelképévé vált, miután elvállalta, hogy szerepeljen Nicolas Beaulieu rendező Ainsi va la vie (Így múlik el az élet) című dokumentumfilmjében.
A franciák egyik kedvence 1931. október 25-én született Párizsban, a filmvásznon 1955-ben a Treize á table (Tizenhárman az asztalnál) című filmmel mutatkozott be. Öt évvel később szerepelt a Rocco és fivérei című klasszikusban, pályafutása igazán az 1960-as években vett lendületet. Játszott az Élni az életért című drámában, de láthatta a közönség a Dillinger halott című filmben is.
Krimikben és vígjátékokban szintén nagy sikert aratott, A szoknyás zsaru, valamint az Ellopták a Jupiter fenekét című alkotásban Phillippe Noiret oldalán hódította meg a nézőket.
Annie Girardot háromszor kapta meg a francia filmvilág Oscar-díjaként emlegetett César-díjat, először 1977-ben, majd hosszú szünet után 1996-ban és 2001-ben. Férje Renato Salvatori olasz színész volt, akivel még a Rocco és fivérei forgatásán ismerkedett meg. Később különváltak, kapcsolatukból egy lány született.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.