2012. április 03., 08:022012. április 03., 08:02
A kolozsvári rendőrség szóvivője, Anca Sidonia Purdea elmondta: a még életben lévő Sziklavári Szilárdot vasárnap este lakása fürdőszobájában találta meg menyasszonya, aki azonnal hívta a 112-őt. A művészt szív körüli szúrt sebbel a SMURD szállította a kolozsvári szívkórházba. Két komoly sebészeti beavatkozást is végrehajtottak rajta, de hétfőn délben belehalt sérüléseibe.
A rendőrség az ügyben nyomozást indított. A szóvivő szerint az énekes valószínűleg öngyilkosságot követett el, melynek okai egyelőre nem tisztázottak.
Sziklavári Szilárd 1980. július 29-én született Zsibón, 2000-ben a zilahi Gheorghe Şincai Tanítóképzőn szerzett diplomát, majd 2001–2006 között a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián végezte zenei tanulmányait.
Tanulmányai végeztével Sziklavári a Kolozsvári Magyar Opera énekkari tagjaként helyezkedett el. A fiatal énekművészt a kolozsvári közönség több Puccini-szerzeményben is láthatta-hallhatta fellépni: a Bohéméletben Colline, a Toscában Angelotti, a Gianni Schicchiben pedig Betto szerepében állt színpadra, de Rossini-, Verdi- és Mozart-művekben is alakított kisebb-nagyobb szerepeket, musicalben és operettben is fellépett.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.