Elhunyt Szentmihályi Szabó Péter író, költő, műfordító – tudatta családja az MTI-vel. A közlés szerint a József Attila-díjas alkotót hosszan tartó, súlyos betegség után hétfőn, életének 69. évében érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
2014. október 21., 17:132014. október 21., 17:13
Szentmihályi Szabó Péter 1945. január 8-án született Budapesten; az ELTE bölcsészkarának angol-magyar szakán végzett, ezután gimnáziumban, majd 1975-től az ELTE-n tanított. Az író, költő 1979-től a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, később ügyvezetője, 1985-től a Galaktika című folyóirat főmunkatársa volt.
Az 1990-es évek elején a magyar külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetőjeként, 1995 és 1997 között a The Hungarian Observer főszerkesztőjeként dolgozott. Oktatott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, 1998 és 2000 között pedig a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagja volt. Szentmihályi Szabó Péter angolból fordított, irodalomtörténészként a 20. századi költészettel foglalkozott.
Kedvelt műfaja a fantasztikus, illetve a történelmi regény. Főbb művei: Ének a civilizált emberről, Yeats, A Nagy Számítógép, Avarok gyűrűje, Apát keresek, Gellért, A tökéletes változat, Aranykereszt, acélkard, Anti-regény, Édua és Kun László, Haláltánc, Péter bácsi meséi, Az erősek gyöngesége, Felőlünk az idő szól majd, Kapisztrán és Hunyadi, Lázadók, 66 új mini sci-fi.
1983-ban József Attila-díjat kapott. Szentmihályi Szabó Péter 2014 júliusában a magyar kormánytól római nagyköveti megbízást kapott, de a személyét ért támadások miatt a jelöltségről lemondott.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
szóljon hozzá!