2012. május 03., 07:242012. május 03., 07:24
Monoszlóy Dezső 1923-ban született Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán folytatott tanulmányokat. 1947 és 1968 között Pozsonyban élt, dolgozott bányászként, tengerészként, tanárként, rádiószerkesztőként, és tevékenykedett egy kiadóvállalat igazgatójaként is. A Csehszlovák Írószövetség magyar titkára, az Irodalmi Szemle szerkesztője volt. 1968-ban Újvidékre emigrált. 1970-ben Ausztriába költözött, és Bécsben telepedett le.
Tagja volt az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége által kiadott Bécsi Napló szerkesztőbizottságának. Számos verseskötete és regénye jelent meg, köztük a Töltésszimmetria (1965), A milliomos halála (1969), Menekülés Szodomából (regénytrilógia, 1975), A szerelem öt évszaka (1991), A halálom utáni napon (2001). Emellett több mint negyven rádiójáték szerzője volt, cseh, illetve szlovák műfordításai több mint harminc kötetben jelentek meg.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.