
Hosszan tartó súlyos betegség után hétfő este elhunyt Mona Marian, a Kolozsvári Nemzeti Színház rendezője, a sziontén kincses városi Puck Bábszínház igazgatója – adta hírül a Kolozsvári Nemzeti Színház honlapján.
2013. szeptember 17., 18:342013. szeptember 17., 18:34
A commedia dell’arte szakértője, a kolozsvári BBTE Színház és Televízió Szakának tanára évek óta küzdött a sclerosis multiplex egy súlyos válfajával, ennek ellenére ameddig csak tehette, nem hagyta abba a munkát. Legutóbbi rendezései a Farsang Caragialetól, Gellu Naum Zenobia című darabja, Gogol Revizorja. Betegsége súlyosbodásával román és magyar színészkollégái egyaránt próbáltak segítséget nyújtani neki, több ízben jótékonysági koncerteket, rendezvényeket szerveztek. Mona Marian 1961-ben született, színházi tanulmányait Bukarestben végezte. Több mint negyven színházi produkciót állított színpadra, ezek közül mintegy 25 bábelőadás volt. Bábrendezői karrierjét Konstancán kezdte, kivívva a kritikusok elismerését, számos díjat szerezve. Számos színházban, köztük a Kolozsvári Állami Magyar Színházban is rendezett.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!