Hirdetés

Elhunyt Foky Ottó, a Tévémaci atyja

Nyolcvanöt évesen, hosszan tartó súlyos betegség után hétfőn meghalt Foky Ottó animációs filmrendező, bábtervező, reklámgrafikus, többek között a Mirr-Murr-sorozat, a Tévémaci és Misi Mókus figurájának megalkotója – tudatta a család az MTI-vel.

Hírösszefoglaló

2012. szeptember 05., 08:582012. szeptember 05., 08:58

Foky Ottó 1927-ben született Sárhidán. Tanítóképző főiskolát végzett rajztanári szakon, két évig pedagógusként is dolgozott. Tanítóként a rajz volt az eszköze, képregényekkel illusztrálta a diákok számára a tananyagot. Kollégái rábeszélésére jelentkezett a Magyar Iparművészeti Főiskolára (a mai MOME), ahol 1956-ban diplomázott díszlet- és bábtervezői szakon. Mesterei Varga Mátyás, Miháltz Pál, Jiri Tranka, Hermina Trilova és pályatársa, Dargay Attila voltak.

A Pannónia Stúdióban 1956 és 1962 között tervező, 1962-től animációs rendező volt. Többek közt Imre István filmjeihez tervezett bábokat. Közös munkájuk emelte nemzetközi rangra a magyar animációs filmkészítést, ekkor született például a St. Gallen-i kaland című alkotás. 1961-ben részt vett a prágai, a belgrádi és a stockholmi magyar iparművészeti kiállításon, 1963-ban a Fényes Adolf Teremben önálló kiállítása is volt.

A Gyarmat utcában szervezett műtermet, ő lett a Bábfilm Stúdió alapítója és vezetője. Itt készült a többi közt Csukás István Mirr-Murrjának bábos macskafigurája, A legkisebb Ugrifüles, Misi Mókus és Bumba majom figurája. Egyike volt azoknak, akik tevékenyen részt vettek a magyar televíziózásban a gyermekműsorok megteremtésében, nevéhez fűződik például a Tévémaci figurája is. 1962-ben Foky Ottó rendezőként is bemutatkozott a Siker című filmmel, a szatirikus Így lövünk mi 1966-ban készült. Több száz esti mesét, gyerekfilmet, reklámfilmet rendezett és tervezett.

Főbb művei: Bizonyos jóslatok, Bohóciskola (1956), Ellopták a vitaminomat (1967), Én, az egér (1969), Gyilkosság nokedlivel (1970), Ezüst majom (1972), Mirr-Murr I–IV. sorozat (1973–75), A legkisebb Ugrifüles I–II. sorozat (1976), La De sodora (1982), Misi Mókus kalandjai (1980-83), Éljen Szervác (1985), Makk Marci és Marcsi kalandjai reklámfilmsorozat, illetve a Süsüke, a sárkánygyerek (2000) című sorozat. 1987-ben nyugdíjba vonult, ugyanebben az évben a Vigadó Galériában volt gyűjteményes kiállítása. Feleségével, Foky Emmivel a 90-es években több mesekönyvet illusztrált. Tevékenységét 1964-ben Munkácsy-díjjal, 1970-ben Balázs Béla-díjjal, 1977-ben érdemes művész, 1982-ben kiváló művész kitüntetéssel és mintegy 25 nemzetközi díjjal is elismerték.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés