
Életének 73. évében, hosszas betegség után elhunyt Ács Tibor színművész – közölte szerkesztőségünkkel pénteken a nagyváradi Szigligeti Színház.
2017. március 10., 14:382017. március 10., 14:38
2017. március 10., 17:282017. március 10., 17:28
Ács Tibor 1944-ben született Nagyváradon, a Premontrei Gimnáziumban érettségizett, majd az Építészeti Technikum elvégzése után kanyarodott életútja a színészi pálya fele. 1972-ben szerzett oklevelet a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Akadémián, előbb Szatmárnémetibe került, ahol öt évig szolgálta és szórakoztatta a közönséget, majd 1977-ben hazatért Nagyváradra.
A Szigligeti Színház méltató nekrológja szerint Ács Tibor Ízig-vérig nagyváradi volt, róla lehetett megmintázni „a váradi\" prototípusát, imádta a szülővárosát, imádta a Szigligeti Színházat, annak közönségét. Harmincegy éves pályafutása során szinte mindent eljátszott Lumpáciusz Vagabundusztól (Heltai Jenő: Lumpáciusz Vagabundusz) Ljapkin-Tyapkinig (Gogol: A revizor). A legtöbbet játszó és egyik legnépszerűbb színész volt, különösen a 80-as, 90-es években.
Drámai szerepei mellett különösen a vígjátékokban remekelt, de otthonosan mozgott a zenés műfajokban is. Legkiemelkedőbb szerepe a Tevje, a Hegedűs a háztetőn című musicalben, de remekelt Brian Fried Fordítások című drámájának Hugh szerepében is, vagy Csebutikinként a Három nővérben. Ő volt a Polgármester Móricz Rokonokjában, de ő volt Hippolyt, a lakáj is. Népszerű volt a közönség körében, szerették egyéni humoráért, közvetlenségéért, megjelenéséért.
„Szeretett színpadáról parancsolta le a betegség, utolsó szerepében már nem jutott el a bemutatóig. Tíz évig betegeskedett, de a színháztól nem szakadt el, önzetlenül ragaszkodott hozzá. Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében!\" – búcsúzik művészétől a nagyváradi társulat, amely saját halottjának tekinti Ács Tibort. Tisztelői, kollégái, a nagyváradi közönség március 14-én, kedden 12.30-tól vehet végső búcsút a színművésztől a színház előcsarnokában felállított ravatalánál, temetése 14 órától lesz a Rulikowski temetőben.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!