
Életének 66. évében, pénteken meghalt Helyey László Jászai-díjas színművész – tudatta a budapesti Újszínház.
2014. január 05., 17:472014. január 05., 17:47
A művészt az Újszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. Helyey Lászlót múlt év novemberében szállították tüdőembóliával kórházba, miután fulladásos rohamok kínozták. A színművész egy soproni vendégjáték próbáján lett rosszul.
„Az Újszínház társulata egyik meghatározó, legmarkánsabb színész egyéniségét vesztette el” – olvasható a teátrum honlapján közzétett megemlékezésben, amelyben felidézik a színművész pályájának fontosabb állomásait. Mint írják, Helyey László „egyedülállóan szép és szinte operaszerű orgánumát mindenki szerette, felismerte.”
Megemlékeznek Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című művében nyújtott alakításáról, mint fogalmaznak, Henrik szerepét mintha a színészre írták volna. Felidézik utolsó újszínházi bemutatóját is, amelyben Mátyás királyt alakította.
A színház Facebook-oldalán közzétett nekrológban azt emelik ki, hogy az Újszínház előadásában játszott Mátyás király szerepe színészi pályájának betetőzése volt. A színház igazgatója, Dörner György kifejezetten Helyey László játékára íratta Szőke István Atillával a tavaly nyáron Nagyvázsonyban bemutatott Országjáró Mátyás királyt.
Sokan rögtön felismerik jellegzetes mély hangját, ugyanis rengeteget szinkronizált. Az ő hangján szólalt meg Gérard Depardieu és Donald Sutherland, és ő szinkronizálta Mátyás királyt a népszerű rajzfilmsorozatban.
Mátyás király szerepével Helyey László 1979-ben A világ közepe című filmben találkozott először. „Ettől kezdve már nem a szereplő maszkját igazították Hunyadi Mátyáshoz, hanem a királyi portrékba Helyey László vonásait építették bele, így készült a Mesék Mátyás királyról című rajzfilmsorozat” – idézi a teátrum.
Helyey László 1948. május 21-én született Budapesten. A színészi pálya megalapozásaként 1968-ban amatőr színészként játszott az Universitas Együttesben. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1975-ben szerzett diplomát, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, 1978-tól a budapesti Nemzeti Színház művésze, 1982-től a Katona József Színház alapító tagja volt. 1984-től ismét Kaposváron szerepelt, később Pécsett és Szolnokon játszott, 1992 és 1996 között a Budapesti Kamaraszínház tagja volt.
Karakterszínészként komikus és komoly hangvételű színművekben egyaránt játszott, szerepei között van Pozzo (Beckett: Godot-ra várva), Cyrano de Bergerac (Rostand), Lvov doktor (Csehov: Ivanov). Már főiskolásként filmezni is kezdett: Köcsög Pistát játszotta A törökfejes kopjában, szatirikus szerepet alakított a Bástyasétány \'74-ben. Az Akli Miklós című Mikszáth-adaptációban Ferenc császár volt, majd Csáky gróf az Érzékeny búcsú a fejedelemtől című filmben. Szerepelt a Hajnali háztetők (1986), a Szamba (1995) és a Honfoglalás (1996) című filmekben.
A televízióban eljátszotta a Volpone egyik főszerepét is. 2012-ben a Gyulai Várszínház Havasi István-díjban részesítette a színművészt. Összesen mintegy félszáz filmben és csaknem száz színdarabban játszott, emellett kedvelt szinkronhang volt.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!