
2011. január 07., 10:382011. január 07., 10:38
„Szakmailag és emberileg is kitűnő munkatársakra találtam a szatmári társulat tagjaiban. Mind a színészek, mind a kiszolgáló személyzet kiemelkedő odaadással készül minden egyes előadásra. Sajnos a dolog szépségéből elvesz az a tény, hogy ezeknek az embereknek megalázóan kevés pénzért kell minden este maximálisan teljesíteniük” – fogalmazott a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti vezetője, aki immár a második évadját tölti a társulat élén. „Csak a szakmai alázat az, amely összetartja ezt a társulatot. Nem csodálkoznék, ha valamelyik művészem egyik napról a másikra beadná a felmondását és elmenne egy másik színházhoz, hiszen itthon és külföldön is talál olyan teátrumot, amely többszörösét adja az itteni fizetésének” – részletezte a rendező, aki szerint színészei a létminimum küszöbén élnek. A szakma is elismeri a szatmári társulat eredményeit, az utóbbi egy év során pedig sokkal több írás jelent meg a szatmáriak munkájáról, mint korábban 10 év alatt összesen.
A tavalyi évad előadásainak hatására, az új színházi szemlélet következményeként az utóbbi évekhez képest több mint 17 százalékkal nőtt a magyar társulat nézőszáma, új bérletet is sikerült beindítaniuk. 2010-ben 11 bemutatót láthatott a közönség, a Harag György Társulat 175 alkalommal lépett színpadra. 23 előadást más településen játszottak, 7-szer pedig külföldi meghívásnak tettek eleget. Számos díjjal és szakmai elismeréssel gazdagodott a szatmári társulat az elmúlt évben. Az ősszel indult évadban a Kolozsvári Állami Magyar Színháztól a szatmárnémetihez szerződött át Galló Ernő, aki korábban vendégművészként már játszott a városban. „Ernő tanítványom volt a kolozsvári színművészetin, és azután is sokszor dolgoztunk együtt, sikerült kialakítanunk egy közös színházi nyelvet. Azért jött Szatmárra, hogy részt vegyen valami újban. Részéről ez nagy lemondással járt, hiszen egy már számos alkalommal bizonyított, európai rangú színházban játszott szerepeiről kellett lemondania, mégis vállalta a kihívást” – tette hozzá Keresztes.
Az elmúlt év komoly szakmai fejlődést hozott a csapat szempontjából is. „Ez talán a legjobban a legutóbbi bemutató, a Chicago kapcsán érzékelhető, hiszen ebben szinte az egész társulat szerepel. Munkájukkal maximálisan meg vagyok elégedve, hiszen a művészek és a műszakiak egyaránt rendkívüli erőfeszítéseket tettek” – meséli a rendező. Színházi szempontból fontos, hogy idén bérletcserében a szatmáriak Sepsiszentgyörgyön, az ottaniak pedig a partiumi megyeközpontban játszanak, és hasonló együttműködés kialakítása a kolozsvári színházzal is folyamatban van.
A jövő évi terveiről Keresztes csak annyit árult el a Krónikának, hogy az évad megtervezésében sajnos kénytelenek a költségvetéshez igazodni, leszögezte azonban, hogy a pénzhiány nem mehet az alkotómunka rovására. „Az a kompromisszum, hogy sok, de középszerű produktumot hozzunk létre, csak árthat a színháznak. A pénztelenség nem lehet kifogás vagy mentség a szakmailag rossz produkciókért. Inkább játszunk kevesebbet, de a nézők elé csak a maximális tudásunk szerint elkészített előadásokkal állunk” – szögezte le a színigazgató.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.