
2012. november 01., 08:442012. november 01., 08:44
Az esemény egyben a II. Székelyföldi Grafikai Biennále kiállításának csíkszeredai megnyitója is volt, 184 grafikus alkotásából készült válogatás tekinthető meg az elkövetkező két hétben a galériában. A termet mozgatható falakkal látták el, így az az éppen helyet kapó kiállításnak megfelelően alakítható. Az András Alpár és Lőrincz Barna által tervezett új kiállítótér a művészetek – ideértve az irodalmat, színházat, zenét, képzőművészeteket – befogadó tere és otthona kíván lenni, hangzott el a kedd esti ünnepségen.
Borboly Csaba bejelentette, hogy bírálótestületet hoznak létre, amely a galériában helyet kapó művészeti alkotásokról dönt a jövőben. Borboly Csaba elmondta: az új galéria a Székelyföld talán leghozzáférhetőbb kiállító- és rendezvényekre alkalmas tere, hiszen igény esetén akár éjszaka vagy hétvégén is látogatható. „Szeretnénk, ha rangos székelyföldi kiállítások megszervezésével a galéria az európai szinten ismert rendezvénytermek sorába emelkedhetne, és hazai művészeink számára presztízst jelentene, hogy munkáikat itt állíthatják ki. A megyeháza nem státusszimbólum, hanem mindannyiunkat kiszolgáló épület” – mondta Borboly Csaba.
A tárlatot Túros Eszter művészettörténész nyitotta meg, aki hangsúlyozta: „egyelőre a galéria van rászorulva a biennále színvonalára”, és nem fordítva. Huszonnyolc országból ugyanis több mint nyolcszáz alkotással neveztek, és nehéz dolga akadt a zsűrinek kiválasztani ebből a háromszáz munkát, amelynek csak keresztmetszetét képezi a jelenlegi kiállítás. Az eseményt Kassay Péter moderálta, a megyei tanács keretében működő Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vezetője. Az eseményen fellépett Balázs Zoltán, György Csongor és Hompoth Artúr ütőhangszeres, valamint az Albert Kati és Szabó Zsolt Jazzduó.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.