
Fotó: Haáz Vince
Egykori iskolájának dísztermében szerveztek emlékünnepséget hétfőn Marosvásárhelyen Bolyai János születésének alkalmából.
2014. december 15., 19:162014. december 15., 19:16
„Az ember akkor ember, ha az összes választási lehetőségei közül a legnehezebbet választja” – ennek a Bolyaitól származó gondolatnak a jegyében tartották a Bolyai Farkas Gimnázium dísztermében a nagy matematikus születésének 212. évfordulója alkalmából szervezett ünnepséget.
A Református Kollégium tanárának, Enyedi Csaba lelkésznek az orgonajátéka után az iskola tavaly végzett diákja, Ungvári Anita elmondta, a rendezvényt immár tizenkettedik éve rendezik meg december 15-én, miután 2002-től a díszterem felvette Bolyai János nevét – akiről egyébként a Kárpát-medencében tizenhét iskolát, a Holdon krátert és egy kisbolygót is elneveztek.
A Református Kollégium vezetője, Benedek Zsolt Babits Mihály Bolyai című verséből idézett, majd úgy fogalmazott, a nemzetközi szinten ismert lángelme, az abszolút geometria megalkotója példaképe a marosvásárhelyieknek és az erdélyi magyarságnak.
„Télen született és télen is halt meg, s talán nem véletlen, hogy tájainkon téli éjszakán látható a legfényesebb csillag, a Szíriusz. Bolyai János is Szíriuszként világít a magyarság egén. Az idő végtelen hármas dimenziójában gondolkodott, 58 éves életpályája a tudományos alkotás mércéje nemzetközi szinten is – fogalmazott a szervező öregdiákok baráti körének elnöke, Kirsch Attila.
A Bolyai Technika és Tudomány Házának vezetője, Csegzi Sándor elmondta, a géniuszt a római katolikus sírkerttel szemben, a sarkon található házból kísérték utolsó útjára. „Idén augusztusban először hagyta el emberi alkotás, a Voyager a Naprendszert, novemberben pedig a történelem során először szállt le üstökösre emberi eszköz, a Rosetta. Ezeknek a megvalósításoknak a kiindulópontja is a Bolyaiaknál keresendő, akik a lehető legtömörebben fogalmazták meg a világot” – fogalmazott a fizikus.
Weszely Tibor Bolyai-kutató professzor kiemelte, 2002. december 15-én mínusz 10 Celsius-fokos hidegben avatták a Bolyai téren a Pszeudoszféra matematikai emlékművet, majd Bolyai Jánosnak apjával, Farkassal való viszonyáról, tanulmányairól, szórakozásáról, a bentlakásról és az iskolai nyomdáról beszélt. „Itt nyomtatták ki a Tentament, és annak mellékletét, az Appendix néven ismert 29 oldalas művet. Ez a kiadvány idén december 5-én egy budapesti aukción 26 millió forintért (azaz 85 ezer euróért) kelt el” – hangzott el az ünnepségen.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!