2012. június 01., 06:372012. június 01., 06:37
A holnaposok szobrát egyébként egyelőre nem lehet a tervezett helyén, közterületen felállítani, mert a kiszemelt helyszínt még nem ürítette ki a helyi önkormányzat. Szabó Ödön, a fesztivált finanszírozó megyei önkormányzat RMDSZ-es képviselője elmondta, mivel a helyszínről egy kerthelyiséget is el kellene költöztetni, nem számít rá, hogy a szoboravatóra egyhamar sor kerül.
Az úgynevezett aktív szoborcsoportot – amelyben a látogatók által elfoglalható üres szék is helyet kap majd a holnaposok kávézóasztalánál – az Ady Endre Gimnázium bejáratához közel, a sétálóutcán helyeznék el, ehhez azonban a gimnáziummal szembeni, egyébként engedély nélkül épített teraszt meg kell szüntetni. Amint arról korábban már beszámoltunk, a szoboravatást eredetileg január közepére tervezték, a bonyolult bürokrácia miatt azonban májusra halasztották az eseményt, amely ismét túl korainak bizonyult.
A fesztivál minden napja délutáni fotókiállítással indul a Széchenyi téren (Traian park), az Ady egyik törzshelyéből emlékmúzeummá alakított Mülleráj mellett. Minden nap helyi fotósok Váradról szóló képeit tekinthetik majd meg az arra járók. A megnyitókat könyvbemutatók követik, a Várad kulturális folyóirat szervezésében. Szűcs László főszerkesztő elmondta: bemutatják a Holnap antológia két számának újrakiadását, Péter I. Zoltán helytörténész Egy kis séta című új könyvét, amely Ady Endrének 1901-ben a Kanonok soron lakó papok dőzsölő életmódjáról írt cikke nyomán indított sajtóperét és háromnapos elzárását mutatja be, illetve több, a Holnaphoz kötődő verseskötetet. Megjelenik a Várad új száma is, amelyet ezúttal a város legjelentősebb polgármesterének, Rimler Károlynak szenteltek.
Balogh József, az Aria Egyesület elnöke minden estére koncertet szervezett az emlékmúzeum teraszára, amely színpadul szolgál majd a zenekarok számára. Fellép több helyi együttes, de eljön Magyarországról Wahorn András Wahorn Airport triója is. A szervezők szeretnék, ha a Holnap Feszt hagyományossá válna.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.