2012. február 10., 09:202012. február 10., 09:20
Az igazgató kifejtette: hasonló egyesületek világszerte működnek, és hatékonyan segítik a múzeumok tevékenységét. Nemcsak segítséget várnak azonban a leendő tagságtól, hanem kíváncsiak ötleteikre, javaslataikra is, melyeket szívesen felhasználnának a tárlatok összeállításakor, illetve a különböző kiállítások tematikájának kidolgozásában. Felician Pop, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Központ vezetője elmondta: az utóbbi években igen sok helytörténeti témájú kiadvány jelent meg Szatmár megyéről magyar és román nyelven egyaránt, ami azt jelzi, hogy komoly érdeklődés tapasztalható a térség múltja iránt.
Az egylet céljairól szólva kifejtette, hogy mindenképpen szeretnének egy történelmi térképet összeállítani, amelyen a megye nevezetességei lesznek feltüntetve, illetve egy olyan könyvtárat is be kívánnak rendezni, amelyben minden, a térség múltjával kapcsolatos kötet fellelhető lesz.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.