
Könyvbemutatókkal, kiállításmegnyitókkal, sportrendezvényekkel vette kezdetét a hétvégén az 5. Kolozsvári Magyar Napok. Vasárnap este tartották a nyitógálát a Kolozsvári Magyar Operában, ahol a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (Honvéd Együttes) Székely Dózsa György című előadását mutatta be a közönségnek.
2014. augusztus 17., 19:212014. augusztus 17., 19:21
Már a rendezvénysorozat szombati, nulladik napján érzékelhető volt a rendkívüli érdeklődés, a Kincses Kolozsvár Kalendáriuma 2014–2015 című kiadvány bemutatójára pótszékeket kellett bevinniük a szervezőknek az eseménynek helyt adó Bocskai-ház Óváry Termébe.
A kalendárium újszerűsége abban áll, hogy az idei kiadvány augusztustól számolja az új évet – Kolozsvár városi rangra emelésének 698. évfordulója, a magyar államalapítás évfordulója, illetve a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) minden évben augusztus közepére eső kezdete határozza meg a rendhagyó időszámítást. Az ötlet Szántai János kolozsvári írótól származik, aki Gergely Balázsra, a KMN főszervezőjére utalva „új Gergely-naptárnak” nevezte a kalendárium időszámítását.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Reconstrictio Egyesület kiadványát H. Szabó Gyula, a Kriterion kiadó igazgatója mutatta be. Mint kifejtette, a kötet egyik gerincét Vetési László munkája, a Magyar szórványok Kolozsvár gyűrűjében című sorozat alkotja, amely a kincses város környéki magyarlakta települések életébe nyújt betekintést.
Mint részletezte, folytatják a történelmi egyházak bemutatását is, ezúttal a kolozsvári reformátusok mutatkoznak be részletesebben – a kalendárium előző két kiadásában az unitárius és a római katolikus egyházakat mutatták be. A nagyobb témák mellett helytörténeti, gasztronómiai írások, versek és gyerekrovat is olvasható a kalendáriumban. Hangsúlyosan jelen van a sport is a kiadványban Boros Miklós és Killyéni András munkájának köszönhetően – mondta H. Szabó Gyula.
Szintén a nulladik napon tartották Kádár Tibor A táj és embere című kiállításának megnyitóját a Szépművészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palotában. A kolozsvári származású képzőművész közel negyvenöt év után látogatott haza Magyarországról Kolozsvárra. A tárlatot Călin Stegerean, a Szépművészeti Múzeum igazgatója nyitotta meg, az alkotó munkásságát Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke méltatta.
A kulturális események vasárnap is folytatódtak – a Pata utcai református templom Fehér Galériájában Vidéki életképek címmel nyílt fotókiállítás. Az Erdélyi Kézmíves Céh irodájában Kovács Piroska Europa Nostra-díjas néprajzkutató Székely kapuk önzetlen szolgálatában című tárlatát és a Nyitott Műhelyek Erdélyben című könyvét mutatták be. A Bánffy-palotában pedig Magyar szemmel a világ – Képek a nemzeti hírügynökség kiadásából címmel az MTI képeiből nyílt tárlat. A nyitógálát követően Bánffy Miklós karikatúráit állították ki a Kolozsvári Magyar Operában.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!