2011. december 16., 08:372011. december 16., 08:37
Amint Buda Andrea, az üzemeltető cég budapesti képviselője is fogalmazott, a marosvásárhelyi filmrajongóknak mostantól nem kell száz kilométerre, Kolozsvárra „zarándokolniuk”, ha háromdimenziós filmet szeretnének látni.
„A 3D-nek köszönhetően a közönség visszatért a moziterembe. A szakemberek ugyanakkor az Avatar előtti és utáni időszámításról is beszélnek, hisz ez a film meghatározónak bizonyult a mozilátogatás újjáélesztésében. Egy laptop vagy akár egy tévékészülék képernyője távolról sem azt nyújtja, amit az ember egy csúcstechnológiával felszerelt, kényelmes moziban kaphat” – fejtette ki a Cinema City marketing- és PR-igazgatója, amikor a kalózletöltések vagy a házi mozik konkurenciájára terelődött a szó.
Buda Andrea megígérte a vásárhelyi és környékbeli közönségnek, hogy a hollywoodi produkciók mellett európai, sőt hazai és magyarországi művészfilmeket is műsorra tűznek, ha igény mutatkozik rá, akár magyar nyelvű szinkronnal is. A cég illetékese arról is biztosította a marosszéki filmrajongókat, hogy ezentúl a bukaresti, budapesti vagy akár az amerikai közönséggel egy időben tekinthetik meg a legújabb produkciók bemutatóját.
A marosvásárhelyi Cinema City megnyitásával az 1929-ben, Haifán létrehozott vállalat tovább erősíti romániai piacvezető helyét. Erdély-szerte eddig Kolozsváron, Nagybányán, Temesváron és Aradon működtetett multiplex filmszínházakat Közép- és Kelet-Európa legnagyobb moziüzemeltetője. Míg 1997-ben Európa-szerte 99 teremben vetítettek, jövőre az ezredik terem avatójára készülnek. Marosvásárhelyen már egy éve nem működött egyetlen mozi sem. Az utolsó működőképes filmszínházat, a Művész (Arta) mozit tavaly vette át az önkormányzat. A polgármesteri hivatal ígéretei szerint az átalakítás alatt álló létesítményt hamarosan újranyitják.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.