
Fotó: Biró István
2011. június 22., 09:142011. június 22., 09:14
Az anya nem tud szabadulni férje emlékétől, annak halála után is minden évben megünneplik a születésnapját, lánya és fia pedig kénytelenek részt venni ebben a játékban. Amint Demény a bemutató után bevallotta, azt szerette volna megírni, hogyan telepszik rá egy ilyen „nagy halott” a család életére. Miután Kali Andrea, Laczó Júlia és Dimény Áron Salat Lehel rendezésében felolvasták a drámát, Visky András, a színház igazgatóhelyettese elmondta: a darab szinopszisában a szerző olyan drámaíró példaképeket nevezett meg, mint Shakespeare vagy Csehov. Visky kérdésére Demény bevallotta: Nádas Péter hatása is érezhető a szövegen, de nem elsősorban a drámái, hanem inkább a regények és esszék hatottak rá.
„Az emberek beszélnek semmiségekről, Moszkváról, teáról, katonatisztekről, elmesélik, hogy milyen csodálatosak ezek, és közben lassan belepusztulnak” – magyarázta Csehov Három nővérére utalva Demény, azt ecsetelve, hogy számára mi az igazi dráma. A szerző a drámában elhangzott versidézetek kapcsán elmondta: „Mindennel lehet hazudni, olykor a legmagasztosabb eszmékkel lehet a legjobban. Én arról a csapdáról szerettem volna írni, amelybe ezek az emberek beleestek.” Mint mondta, az életben is látott hasonló eseteket, részben ezek inspirálták. „Az író a kliens bőréből dolgozik” – idézte fel egyik kollégája mondását.
Demény Péter egyébként bevallotta, majd tíz éve már próbálkozott egy drámával, írt is egy párbeszédet, de éppen Visky segítségével jött rá, hogy „egy drámához nem elég, ha az ember csiszolt mondatokat ír le”, figyelni kell az arányokra, a feszültségre. „Azért volt fontos számomra a mai bemutató, mert hallani szerettem volna, hogyan hangzanak ezek a mondatok a színészek szájából, lesz-e feszültség” – tette hozzá. Mint mondta: talán túl keveset beszélnek a szereplői, „túl keveset hazudnak”, mielőtt valamelyikük kiborul. „Csehovnál ez például másként van, mint ahogy az életben is. Az életben is sokkal több hazugságot el tudnak viselni az emberek, mielőtt kiborulnak. Talán éppen azért olyan szép az igazság, mert olyan sok hazugságot kell elviselnünk. A Három nővérben Andrej például hosszasan magyarázza testvéreinek, hogy menynyire boldog, és milyen csodálatos nő a felesége, majd váratlanul hozzáteszi: »Ne higgyetek nekem.« Csehov nagyon jól kikeveri az arányokat. Az életről ír” – magyarázta. Végül Demény elmondta: mindig is érdekelte a színház, egyszer felvételizett is a színművészetire sikertelenül, azt viszont nem tudja, hogy miért érezte úgy, hogy ezt a történetet drámában kell megírnia.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!