2012. október 03., 10:322012. október 03., 10:32
Ugyanakkor a Harlekin Bábszínház két bábdarabot bemutat Kovásznán is – közölte a Balassi Intézet Sajtó- és PR-irodája. Az egri napoknak mottót is választottak Hamvas Béla A bor filozófiája című kötetéből: „Ha egrit iszom, azonnal nagy és heroikus tettekről kezdek álmodozni.” A kulturális programokon fellép a Gárdonyi Géza Színház, a Harlekin Bábszínház, az Agria folyóirat, és bemutatásra kerül Bakos Zoltán fotóművésznek kimondottan erre az alkalomra készült (100–120 fotóból álló) Bor, kultúra, Eger... című fotókiállítása, amely a programsorozat nyitóeseménye. A kiállítás ugyanazon időpontban nyílik meg mind a négy városban.
A gasztronómiai-borászati programok keretében, a Bükki Gasztronómiai Szövetség szervezésében, október 8-án egri mesterszakácsokból, főszakácsokból és borászokból álló csapatok érkeznek a négy városba, és a programba bekapcsolódó (városonként 4-4) étteremben főznek a hét folyamán jellegzetes magyar ételekből összeállított menüsorokat, tartanak gasztronómiai előadásokat, illetve be mutatják a menühöz kapcsolt egri borokat. Ezzel párhuzamosan bemutatják a közönségnek az Eger és környéke turisztikai lehetőségeket. A programok zárórendezvényét Sepsiszentgyörgyön tartják a Székely Nemzeti Múzeum kertjében kulturális programokkal ötvözött főzőverseny keretében, amelyen a négy székelyföldi város csapatai versenyeznek, és az egri mesterszakácsok alkotják a zsűrit.
Szervezési és anyagi támogatást kap az intézet helyi szervezetektől intézményektől: Kovászna és Hargita megye önkormányzatától és városi önkormányzatoktól, a helyi színházaktól, folyóiratoktól, egyesületektől, a csíkszeredai magyar főkonzulátustól, a Magyar Turizmus Zrt.-től, valamint a helyi médiapartnerektől, és a magyar kormánytól is.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.