Hirdetés

Edith Piaf alakját idézi meg László Zsuzsa színművész Marosvásárhelyen

•  Fotó: Bartha László

Fotó: Bartha László

Verébszárnyon – Hommage a Piaf címmel mutatja be egyéni műsorát László Zsuzsa, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művésznője a Jazz&Blues Klubban ma este. Az előadást Kövesdy István társulatvezető rendezte, közreműködik Liviu Matei színművész, valamint Zénó Apostolache (zongora, harmonika) és Zonda Attila (gitárok). A kosztümöket Szabó Annamária tervezte.

Máthé Éva

2010. október 19., 09:452010. október 19., 09:45

„Ez nem előadóest, nem is pódiumműsor, hanem igazi, vérbeli színházi előadás” – hangsúlyozta Kövesdy István. A rendező lapunknak elmondta: az érdem László Zsuzsáé, ő csak segédkezett neki a kibontakozásban. „Izgalmasan beépül a helyszín, a dzsesszklub az előadásba. Nagyon örülök annak, hogy egyes előadásaink számára új, nem szokványos helyszínt találtunk” – tette hozzá Kövesdy.

„Még soha nem volt egyéni fellépésem, ugyanakkor nagyon régi álmom volt, hogy Edith Piafot alakíthassam. Ő maga a varázslat, a csoda. Igazából csapatjátékos vagyok, szeretem a partnereket, a közös építkezést. Kilyén Lászlóval kettesben adjuk elő Spiró György Prah című darabját, és úgy látszik, ez mindkettőnknek ösztönzést adott ahhoz, hogy immár egyedül is kiálljunk a közönség elé” – mondta a Krónikának László Zsuzsa. A színművész hat éve gyűjti az anyagot az előadásához. Saját hangján adja elő a Piaf-dalokat, ehhez egy évig járt hangképzésórákra. A szöveget ő maga állította össze, Kövesdy István abban segített, hogy igazi előadás kerekedjék a szövegrészekből, dalokból. „Nagyon szerettem ezen a produkción dolgozni, izgalmas volt a két kiváló zenésszel, a rendezővel és Liviu Mateijel együttműködni, aki az előadásban Piaf szerelmei, partnerei szerepében bukkan fel” – magyarázta László Zsuzsa. Zénó Apostolache és Zonda Attila maguk is részt vesznek az előadásban, Apostolache átdolgozta, újrahangszerelte Piaf dalait. A Verébszárnyon cím egyébként a Piaf művésznévre utal, amely franciául verebet jelent. Ezt a nevet felfedezője, Louis Leplée adta neki, aki Edith kis termete miatt azt mondta, hogy olyan, mint egy veréb.

Liviu Matei szabadúszó színész egyébként Kövesdy Istvánnal, Bogdán Zsolt kolozsvári színművésszel és másokkal létrehozták a Ripacsok Egyesületet, amelyben magyar és román színészek egyaránt részt vesznek. Az egyesület formabontó előadásokkal készül előrukkolni, első tervezett előadásuk címe: Drakula, a bohóc. Liviu nem beszél tökéletesen magyarul, így a ma esti Piaf-bemutatón a szövegei felvételről szólnak, vásárhelyi színészek mondták szalagra ezeket a szövegeket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés