2012. május 17., 13:422012. május 17., 13:42
A kétnapos rendezvénynek Szatmárnémeti mellett a költő elemi iskoláinak városa, Beregszász lesz a színhelye. A pénteki, Dsida Jenő (1907-1938) időszerűsége című irodalmi tanácskozást követően megkoszorúzzák a költő szatmárnémeti szobrát, majd ellátogatnak az egykor általa is kedvelt Szatmárhegyre, a Kossuth-díjas Páskándi Géza szülőfalujába is.
A faluban a helybeliekkel együtt koszorúzzák majd meg a költő, próza- és drámaíró egykori szülőháza helyén álló emléktáblát és a falu központjában található szobrát. A szatmárhegyi ünnepségen beszédet mond Szili Katalin, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke, aki a másnapi beregszászi programon is felszólal – olvasható az EMKE honlapján (www.emke.ro).
Az EMKE programismertetője szerint azért is indokolt a közös főhajtás, mert 1957-ben Páskándi Géza egyike volt azoknak az erdélyi értelmiségieknek, akik Dsida Jenő születésének 50-ik évfordulóján felhívták a figyelmet költészetének jelentőségére, szorgalmazták emlékének ápolását.
A május 19-i beregszászi program a vasútállomás épületén elhelyezett emléktábla megkoszorúzásával kezdődik, majd a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézetben kerekasztal-beszélgetéssel folytatódik.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.