
Felméri Cecília és Lakatos Róbert animációs dokumentumfilmjét találta a legígéretesebbnek a tavalyi évre meghirdetett pályázatán a román Országos Filmközpont.
2014. április 10., 19:432014. április 10., 19:43
A Draculato(u)r című alkotás terve az egészestés és rövid animációsfilm-tervek közül találta támogatásra érdemesnek a döntőbizottság. Az animációs dokumentumfilm Lakatos Róbert és Felméri Cecília kolozsvári filmrendező közös projektje.
Felméri Cecília a Filmtett.ro-nak elmondta, hogy a Draculato(u)r régóta dédelgetett közös filmtervük. 50 perc körüli időtartamban gondolkoznak, az animációs dokumentumfilm rajzolója a szintén kolozsvári Jánosi Andrea grafikus lesz. Az alkotók interjúkat készítenek, amelyekben a Drakula-mítoszt járják körül.
Azt próbálják kideríteni, mennyire ismerik, hogyan vélekednek a Romániában élők erről a legendáról, amelyet a külföldiek leggyakrabban Erdélyhez kapcsolnak. Néhány beszélgetést már rögzítettek, az alanyok köre igen sokszínű. Megkerestek például a Drakula-kastélyként számon tartott törcsvári kastély környékén élő pásztorokat, akik sosem hallottak a vámpírgrófról, és beszélgettek olyanokkal, akik a Drakula-turizmusból anyagi hasznot húznak.
Felméri Cecília elmondta: azt tapasztalták, hogy az amerikai farmer többet tud Drakuláról, mint egy erdélyi falusi ember. A Drakulato(u)r gyártója a bukaresti Hai-Hui Entertainment, koprodukciós partnere az Argo Audiovizuális Egyesület és a budapesti M&M Film.
A filmterv 670 500 lejes támogatást kapott az Országos Filmközponttól. A fikciós nagyjátékfilmek kategóriájában egyébként Cristian Mungiu, a 4 hónap, 3 hét, 2 nap és a Dombokon túl című filmek alkotója lett a nyertes legújabb filmtervével, amelynek címe RMN.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!