2012. január 11., 08:452012. január 11., 08:45
„A kormányhivatal nem látja indokoltnak törvényességi észrevétel megtételét a pályázati eljárás jogszerűségére vonatkozóan, a mérlegelési szempontú önkormányzati döntés felülbírálatára pedig nincs jogi lehetősége” – olvasható a levélben, amelyet a Színház.hu hétfőn tett közzé.
Mint az LMP fővárosi frakcióját vezető Kaltenbach Jenőnek és az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága alelnökének, Karácsony Gergelynek címzett levélben írják, az LMP beadványában felvetett szakmai kifogások, gazdasági kérdésekkel, művészeti- munkaszervezéssel kapcsolatos felvetések vizsgálata nem tartozik a kormányhivatal hatáskörébe, így erre nem került sor. Az LMP októberben fordult a fővárosi kormányhivatalhoz, törvényességi felülvizsgálatot kérve az Új Színház igazgatói pályázata ügyében, úgy vélte ugyanis, hogy Dörner György kinevezése nemcsak szakmailag és erkölcsileg vállalhatatlan, hanem törvénysértő is. A párt ezért arra kérte Pesti Imre kormánymegbízottat, vizsgálja felül, hogy a pályázati kiírás mindenben megfelelt-e az előadó-művészeti törvényben foglaltaknak, és ha szükséges, vonja vissza a pályázatot.
Az LMP kezdeményezte azt is, hogy a kormányhivatal vizsgálja meg a főpolgármester által hozott határozat törvényességét – például azt, hogy a szakmai bizottság által 2:4 arányban „nem támogatottnak” minősített pályázat alapján jogszerű volt-e Dörner György kinevezése. A kormányhivatal a vizsgálat elvégzése után írt levelében felhívja a figyelmet arra, hogy 2011. augusztus 18-ai hatállyal módosult az előadóművészeti törvény, így a főpolgármesteri döntés idején hatályos jogszabály szerint a munkakör betöltéséről – a szakmai bizottság véleményét is mérlegelve – a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt. A szakmai bizottság véleményén túl egyéb körülmények, fenntartói szakmapolitikai indokok is alakíthatják a döntés tartalmát, de ezek a mérlegelési szempontok a törvényességi ellenőrzés keretében nem vizsgálhatók - hangsúlyozták.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.