2010. május 19., 15:262010. május 19., 15:26
„Domokos Géza politikusként elsősorban igényességével mutatott példát. Igényessége elsősorban önmagával szemben fogalmazódott meg: munkájában, következetességében” – emlékezett vissza Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető alelnöke.
„Az író-politikus hitvallása az volt, hogy intézményeket kell létrehoznunk, megtartanunk és működtetnünk” – mondta el Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke. Az önkormányzati vezető rámutatott, Domokos munkásságának eredményeként az RMDSZ, akárcsak a Kriterion Könyvkiadó máig kulcsfontosságú szerepet tölt be Erdélyben.
Az emlékszoba megnyitója előtt az RMDSZ, a Kriterion kiadó munkatársai, a Mikes Kelemen Egyesület, Hargita és Kovászna megye tanácsa, illetve a Bod Péter Megyei Könyvtár képviselői is koszorút helyzetek el Domokos Géza zágoni kopjafájánál.
Sylvester Lajos, a Mikes Kelemen Egyesület elnöke rámutatott, Domokos Géza legnagyobb erénye az volt, hogy fel tudta mérni, és a szélsőségesebb nézeteket vallóknak is el tudta magyarázni, hogy a magyarság követelései milyen mértékben valósíthatók meg. Az emlékszoba szalagját Domokos Géza unokái, az ifjabb Géza és Attila vágták el.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.