Teleki Domokos történészről és Domokos Géza íróról nevezték el a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium könyvtárait.
2013. május 15., 17:182013. május 15., 17:18
2013. május 15., 17:422013. május 15., 17:42
A névadó ünnepségre szerdán délután öt órától került sor, amelyen a tervek szerint leleplezték a névadók emlékplakettjeit, a rendezvényen részt vett Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke is. A másfél évszázados iskola régi könyvtárát Teleki Domokosról nevezték el. Az író, publicista, történész, politikus Teleki Domokos tanulmányait Nagyenyeden, Marosvásárhelyen, és Pesten végezte. A Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület egyik alapítója volt, országgyűlési képviselőként tevékenykedett.
Az ifjúsági könyvtár tegnaptól Domokos Géza író, művelődésszervező, politikus nevét viseli. A hat évvel ezelőtt elhunyt névadó május 18-án töltötte volna a 85. életévét. Fia Domokos Péter a Krónikának elmondta, édesapja 2006-ban Papolcon fogalmazta meg óhaját, hogy a könyvtárát adományozzák egykori iskolájának.
A közel háromezer kötetet már 2008 elején átadta a család a Székely Mikó Kollégiumnak, a pályáztatási procedúrák és az építkezés miatt, az oktatási intézmény könyvtára számára most sikerült korszerű teret kialakítani. Az adománykötetek között szépirodalom, memoár, líra, útinapló, lexikon, társadalomtudomány, politikai kiadványok egyaránt megtalálhatók. A könyvek zöme az 1970-1980-as években jelent meg, többek között a Kriterion Kiadónál, mondta Domokos Péter.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!