
Az évad legkiemelkedőbb művészeinek és háttéralkalmazottjának járó szakmai és közönségdíjakat osztotta ki a Harag György Társulat a vasárnap esti évadzáró gálán.
2014. június 16., 18:322014. június 16., 18:32
Hagyományos évadzáró gálát tartott a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata vasárnap, amelyen kiosztották a 2013/2014-es színházi évad szakmai és közönségdíjait. A közönség, a társulat, valamint a művészeti tanács szavazatai alapján összesen tizenhárom kategóriában osztottak díjakat.
Az idei közvélemény-kutató kérdőívek eredményeinek összegző bemutatása után került sor a közönségdíjak kihirdetésére és átadására. Idén először elektronikus és papíralapú kérdőívek segítségével is lehetett szavazni az évad legjobb előadásaira és színészeire.
A közönség véleménye szerint a Harag György Társulat 2013/2014-es színházi évadának legjobb könnyű műfajú előadása a szilveszterkor bemutatott Fekete Péter című operett volt, a komoly műfajok közül pedig a Rokonok című produkció tetszett a legtöbb nézőnek. Az idén első alkalommal bemutatott stúdióbérlet előadásai közül a Himuszt szerették a legtöbben.
Három kategóriában lehetett szavazni az év legjobb színészére és színésznőjére. A szavazatok összesítése után az évad legjobb epizódszínésznője Laczkó Tekla, az évad legjobb epizódszínésze Nagy Orbán, a legjobb komika Kovács Nikolett, a legjobb komikus színész pedig Péter Attila Zsolt lett. A legkiemelkedőbb drámai színész és színésznő a közönség szavazatai alapján Rappert-Vencz Gábor és Lőrincz Ágnes volt a 2013/2014-es évadban. Az évad értékelése után a díjakkal járó okleveleket és virágcsokrokat Bessenyei Gedő István, a társulat művészeti igazgatója adta át a közönségdíjasoknak.
A szakmai díjak közül először az évad legjobb háttéralkalmazottjának járó díjat adták át Baráth Csaba Attila díszletfestőnek, több évtizedes kitartó és minőségi munkája elismeréseként. Idén először örökös bérletet adományozott a Harag György Társulat azoknak a támogatóinak, akik többéves önzetlen szervező és tudományos munkájukkal kiálltak a társulat mellett, segítették a munkát. Ezt a frissen alapított elismerést Kiskasza László szervező és Csirák Csaba színház- és helytörténész kapta meg.
A Proscenium Alapítvány néhai könyvelőjéről és mecénásáról elnevezett Baranyai Zoltán-emlékdíjat, amelyet a Baranyai család anyagi segítségével alapított a tavalyi évad végén a művészeti tanács, az évad legkiemelkedőbb fiatal tehetségének, Sándor Anna színésznőnek ítélték oda. A társulat szavazatai alapján a művészeti tanács két alakítási díjat is átadott: az évad legjobb férfi alakításaiért járó nívódíjat Gaál Gyulának, a legkiemelkedőbb női alakításokért járó nívódíjat pedig Kovács Nikolettnek ítélték oda.
A szakmai fődíjak közül az Ács Alajos-díjat Rappert-Vencz Gábor, a Harag György-díjat pedig Kányádi Szilárd vehette át, a társulat és a művészeti tanács szavazatai alapján. A gálaműsort Bessenyei István rendezte, a díszletet és a jelmezeket pedig Szabó Anna jegyzi. A gála élőzenei kíséretét Manfrédi Annamária (zongora, a zenekar vezetője), Anderco Péter (szólógitár), Sabo Marcel (basszusgitár) és Cserey Csaba (ütőhangszerek) biztosította.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!