
Fotó: Szigligeti Színház
Három zsúfolásig telt ház, azaz összesen több mint 1600 néző tapsolt állva a Csárdáskirálynőnek szilveszter estéjén, illetve január 2-án és 3-án – közölte a nagyváradi Szigligeti Színház Társulata.
2024. január 05., 17:272024. január 05., 17:27
2024. január 05., 17:282024. január 05., 17:28
A Novák Eszter, a társulat művészeti vezetője által rendezett nagyoperettet januárban további két időpontban játssza a színház. A január 27-i és 28-i előadásra még válthatók jegyek. Amint a társulat közleményében szerepel,
28-án Silviát Tasnádi-Sáhy Noémi, Edvint Polák Ferenc vendégművész, Stázit Kocsis Anna, Bónit pedig Sebestyén Hunor alakítja.
További részletek a színház Facebook-oldalán találhatóak.

Jócskán meghaladta a 2023-as évre vállalt bevételösszeget a nagyváradi Szigligeti Színház – jelentette be évértékelő sajtótájékoztatóján az intézmény menedzsere, Czvikker Katalin.
Krasznahorkai László, Gyula városának első Nobel-díjas írója egy különleges ajándékkal gazdagította a magyarországi történelmi fürdővárost: Nobel-díjának egy hiteles másolatát adományozta szülővárosának.
Kortárs költők részvételével tartott panelbeszélgetéssel, koncerttel ünneplik a magyar kultúra napját január 24-én, szombaton Erdélyben, a gyalui várkastélyban – tájékoztatta az MTI-t a rendezvény szervezője, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa.
A budapesti Nemzeti Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös nyilatkozatot bocsátott ki az előadásról, amelyet Tompa Gábor, a kincses városi teátrum igazgatója állít színpadra a magyar fővárosban, ám a bemutató elmaradt.
A Leonardo DiCaprio nevével fémjelzett film, az Egyik csata a másik után című fekete komédia, valamint a Hamnet című dráma vitte el a vasárnap este a kaliforniai Beverly Hillsben megrendezett 83. Golden Globe-díjátadó filmes fődíjait.
Szentes Zágon kolozsvári művész GDAŃSK50 Photo Remake Project fotókiállításával ünnepli a romániai fotóművészet napját Bukarestben a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ.
Szakmai tényfeltáró bizottság alakult az erdélyi magyar irodalmi élet 1989 előtti állambiztonsági vonatkozásainak vizsgálatára – közölte a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.
Különleges biztonsági intézkedések mellett kedden kiemelték a magyar koronázási palástot vitrinjéből a Magyar Nemzeti Múzeumban. A történelmi ereklye az épületen belül ideiglenesen egy másik védett helyet kapott.
Meghalt Tarr Béla filmrendező kedden – közölte az MTI-vel Fliegauf Bence rendező a család nevében.
Január 6. a keresztény liturgiában Vízkereszt vagy a Háromkirályok ünnepe, a karácsonyi ünnepkör zárónapja és a farsang kezdete is egyben. A katolikus egyházban a pap megszenteli a vizet, e naphoz számos népszokás is kötődik.
A 2026-os év már most körvonalazódik a közép-kelet-európai koncertnaptárban, és bár Erdély továbbra sem számít turnéközpontnak, idén Kolozsvárra is érkeznek komoly nevek.
szóljon hozzá!