
Fotó: Biró István
Ünnepélyes kerek közt adták át hétvégén a Kolozsvári Magyar Állami Színház Vlad Mugur-díját Silviu Purcărete rendezőnek és Vasile Şirli zeneszerzőnek. Visky András, a színház művészeti aligazgatója elmondta: a díjat azok a művészek kaphatják meg, akik ugyan nem tagjai a kolozsvári magyar színháznak, de közreműködőként kiemelkedő művészi munkát végeztek.
2013. december 01., 17:202013. december 01., 17:20
A díj odaítéléséről a színház művészeti tanácsa dönt titkos szavazással. Hozzáfűzte, komoly döntésről van szó, hiszen sok az együttműködő, így fontos kritérium, hogy ne csak kiváló, hanem a színház kulturális programja szempontjából is reprezentatív munkát ismerjenek el a díjjal. Visky András ugyanakkor bejelentette: Silviu Purcărete 2008-ban a Gianni Schicchi rendezéséért, Vasile Șirli zeneszerző 2009-ben pedig a III. Richárd című előadás zenei világának megteremtéséért kapta meg a Vlad Mugur-díjat. Silviu Purcărete rendezésében egyébként a hét végén mutatta be a társulat Roger Vitrac: Viktor, avagy a gyermekuralom című drámáját.
A díjátadón a kitüntetettek Helmuth Stürmer porcelánból készült, egy rendezői jegyzetfüzetet ábrázoló alkotását kapták elismerésként. Silviu Purcărete a díjátadást követő beszélgetésen elmondta: a művészi ihletnek nincs határa és szabálya sem, ahogy állandó forrása, kútja sincs, amelyből meríteni lehet. Nézői kérdésre válaszolva a rendező kifejtette: nem lehet általános érvényű tanácsokat adni a kezdő rendezőknek, az ugyanis bonyolult mesterség. Mindig személyre kell szabni az útbaigazítást, a tanácsokat, és nincs általános érvényű recept – szögezte le Purcărete.
Vasile Şirli úgy fogalmazott, mielőtt nekilátna egy színházi darab zenéje megírásához, mindig elkéri a szöveget, hogy még megértse, miről szól. Olykor zeneileg viccel, de az olyan rendezők, mint Purcărete ilyenkor általában „helyre teszik”, hogy ennek nincs helye. Hozzáfűzte: nem archiválja az előadásokhoz írt aláfestő zenéket. „Az előadások után az én zenémből nem marad semmi\" – jegyezte meg mosolyogva.
Visky András ugyanakkor zárásként elmondta: azért épp a 2001-ben elhunyt Vlad Mugur rendezőről nevezték el a díjat, mert meghatározó személyiség volt, akit sokan ma is mesterüknek tekintenek a kolozsvári magyar színházban.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!