
Szeptember 5–7. között hatodik alkalommal szervezik meg a Segesvári Filmszemlét; a középkori várban az elmúlt év díjazott romániai készítésű mozgóképes alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
2014. szeptember 02., 16:282014. szeptember 02., 16:28
Három napon át a segesvári főtér a filmkedvelő közönség és az alkotók közötti találkozás helyszínévé válik. Az eseményen jelen lesznek rendezők, színészek, producerek, a polgármesteri hivatal és a helyi önkormányzat, valamint a bukaresti I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem szervezésében.
A legnívósabb nemzetközi fesztiválokról a tavalyi év folyamán díjjal hazatérő, romániai alkotások közül levetítik a Călin Peter Netzer által rendezett Anyai szív (Poziţia copilului) című filmet, Tudor Cristian Jurgiu fiatal rendező A japán kutya (Câinele japonez) című alkotását, Alexandru Maftei munkáját, A Christina kisasszonyt (Domnişoara Christina), a Valentin Hotea által rendezett Roxanne-t, Stere Gulea munkáját, a Kommunista vénasszony vagyok (Sunt o babă comunistă) című alkotást, valamint a Puzzle-t Andrei Zinca rendezésében.
Idén tizenhat díjazott rövidfilmet is levetítenek, az In memoriam sorozatban Şerban Ionescu színművészre emlékeznek, a Mircea Mureşan által rendezett Ion: a föld átka, a szerelem átka (Ion: Blestemul pământului, blestemul iubirii) című film révén. A vetítésekre a belépés ingyenes.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!