Hirdetés

Diákok vezetik a szatmári színházi fesztivál naplóját

•  Fotó: Czinzel László

Fotó: Czinzel László

Online fesztiválnapló rögzíti a Szatmárnémetiben zajló, nyolcadízben szervezett interetnikai színházi fesztivál előadásairól született benyomásokat.

Kiss Judit

2016. november 11., 12:502016. november 11., 12:50

A november 4. és 13. között az Északi Színház frissen felújított épületében tartott seregszemle jó hangulatú, családias légkörben zajlik, sok szakmai találkozással és beszélgetéssel, egyébként a kisebb fesztiválok általában meghittebbek, mint a nagyok – mondta el a Krónikának Zsigmond Andrea színházi szakíró, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézetének oktatója, a Játéktér című erdélyi színházi portál szerkesztője.

A szatmári fesztiválon kolozsvári és marosvásárhelyi dramaturg szakos hallgatók is aktívan részt vesznek: fesztiválnaplót, blogot vezetnek Varga Anikó és Zsigmond Andrea egyetemi tanárok, a Játéktér szekesztőinek vezetésével. A fesztiválnapló a színház honlapján, a Harag.eu-n olvasható. „Talán erdélyi specialitásnak is tekinthető, hogy a színházi fesztiválok ideje alatt online naplót írnak egyetemi hallgatók – Magyarországon például ez nem gyakori. Így volt ez már a temesvári, csíkszeredai fesztiválokon is, a fiatalok lelkesen írnak az előadásokról. Természetesen nem igazi színházkritikákról van szó, inkább csak próbálkozásról.

Egyébként ezen a felületen több rovat található, nemcsak az előadásokról írnak a diákok, de rövidebb, humoros »szösszeneteket«, sőt haikukat is megjelentetünk a seregszemle eseményeiről” – mondta el Zsigmond Andrea. Hozzátette, a szatmári rendezvénysorozaton Kolozsvárról hat, Marosvásárhelyről pedig négy egyetemista „örökíti” meg a látott előadásokkal kapcsolatos véleményét, benyomásait, ezzel mintegy tematizálva a fesztivál életét. „Az online napló jót tesz a rendezvénynek, hiszen serkentő, felpörgető, ösztönző hatású. Az ilyesmire a fesztiváloknak is igényük van, és pesze az egyetemistáknak is jó: szakmai ismeretségeket, barátságokat kötnek, megismerik a fellépő társulatok tagjait, és az is kiderül számukra, hogy milyen úton-módon fejlődhetnek szakmailag” – fejtette ki a szakíró.

Zsigmond Andrea arról is beszélt, nem optimista az erdélyi magyar színházkritika-írás jövőjét illetően, ugyanis bár a színháztudománnyal foglalkozó fiatalok közül sokan belekóstoltak a kritikaírásba, hamar rájönnek, hogy nem lehet megélni belőle, így inkább dramaturgokként vagy színházak irodalmi titkárjaiként helyezkednek el. „Mi örülünk, ha lelkesedéssel írnak kritikát, de nagy a fluktuáció, a legtöbben nem válnak színházkritikusokká. A sajtó ugyanis nagyon keveset fizet az ilyen jellegű cikkekért, és bár a színházaknak is hasznos lenne, ha kinevelődne egy ilyen nemzedék, nem látom, hogy miként valósulhatna meg” – mondta a szakember. A vasárnapig tartó fesztiválon a romániai kisebbségi színházak, társulatok lépnek színpadra. A rendezvény korábbi kiadásait Bukarestben, Brassóban, Aradon, Nagyváradon, Csíkszeredában szervezték meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
Hirdetés