2013. április 19., 07:532013. április 19., 07:53
A Nagy István Művészeti Középiskola tizenkettedikes diákjainak munkáiból nyílt tárlat Hez-itt-állok címmel szerda este a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában. Gyarmati Zsolt, a csíkszeredai intézmény igazgatója a tárlat címére utalva kiemelte, hogy a diákok egyáltalán nem hezitáltak, amikor tavaly ősszel őt felkeresték azzal a szándékkal, hogy egy kiállítással mutatkozzanak be a múzeumban. Az intézményvezető megjegyezte, örömmel fogadta a kezdeményezést, sőt a jövőben is várja a hasonló törekvéseket.
A tárlatot Keresztes Györgyi, a művészeti iskola művészettörténész szakos tanára nyitotta meg. Szerinte a kiállítás egyik különlegessége, hogy az alkotó diákok szakítanak a művészet eddigi, általuk gyakorolt formájával: jelesen divatillusztrációkkal és térplasztikai alkotásokkal mutatkozik be a műépítészetet végző tanuló, avagy grafikai munkákkal jelentkezik a festészet szakos, illetve festményeket láthatnak az érdeklődők a kerámia szakon végzős diáktól.
„A diákok összegzik a tanulmányaik során szerzett tapasztalataikat, bemutatják elképzeléseiket, a saját világukat. A művészeti középiskola sokoldalú profilja biztosította azt a nézőpontot, amely segítségével megfogalmazódhatott a kiállító diákokban ez a fajta törekvés” – emelte ki. Hozzátette, érezhető az alkotásokon a kortárs szellemiség, vagyis a kiállítók megpróbálják minden normától és kényszertől függetleníteni magukat, de klasszikus kifejezési formákat is újjáélesztenek.
Szerinte érezhető a tárlaton a kifejezés sokszínűsége, a témák változatosssága, a technikai megoldások széles skálája. Úgy vélte, hogy mint a fiatal alkotók legtöbbjének munkáin, ezeken az alkotásokon is érezhető olykor a bizonytalanság, de ezt ellensúlyozza az a merészség, amivel feszegetik a határokat, illetve a konkrét, tiszta ábrázolásmód, „a beszédes felszín és a hallgató mélység, avagy a spontaneitás”. „Minden alkotó sajátos eszközökkel fejezi ki a mondanivalóját, de ha egy mondattal kéne összefoglalni a lényeget, akkor a tárlaton látható alkotásokon érezhető, hogy női nézőpontból születtek” – mutatott rá a szakember. A Demeter Ágnes, Gergely Noémi, Máthé Anna, Nagy Eszter, Péter Abigél, Péter Emőke, Przibislawszky Renáta és Salló Krisztina munkáiból álló tárlat május 8-éig látogatható hétköznapokon 12-től 18 óráig.
Szőcs Lóránt
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!