Hirdetés

Demeter András lett a közszolgálati rádió elnöke

Demeter András Istvánt választották kedd este a Román Közszolgálati Rádió új vezetőjének. Az RMDSZ jelöltjét botrányos parlamenti vitát követően szavazták meg e tisztségbe. A közszolgálati televízió elnöke Alexandru Lăzescu lett.

2010. június 30., 11:032010. június 30., 11:03

Botrányos ülésen választották meg kedden a parlamentben a Román Közszolgálati Rádió és a Televízió új vezetőségét, miután a kormányoldal és az ellenzék között heves vita alakult ki a rádió elnökének személyét illetően. A kormánykoalíciót alkotó pártok előzetes megállapodásával ellentétben a rádió kedden jóváhagyott új igazgatótanácsának tagjai nem az RMDSZ jelöltjét javasolták az intézmény élére a törvényhozás plénumának.

Bár egy korábbi koalíciós alku miatt Demeter volt a legesélyesebb, az RMDSZ jelöltje végül az igazgatótanács tagjai által rendezett belső választáson ugyanannyi szavazatot kapott, mint a szociáldemokraták (PSD) delegáltja, Ovidiu Miculescu. A közszolgálati rádió és televízió vezetőtanácsainak új összetételét délelőtt hagyta jóvá a parlament: az RMDSZ a rádió igazgatótanácsába a temesvári Csiky Gergely Színház volt igazgatóját, korábbi művelődési államtitkárt, a televízió vezető testületébe pedig Sebesi Karen Attilát, a Román Televízió Kolozsvári Stúdiójának főmunkatársát, a szövetség egykori művelődési ügyvezető alelnökét jelölte. Ezt követően a tévé igazgatótanácsa simán megválasztotta az intézmény elnök-vezérigazgatójának Alexandru Lăzescut, akit az államelnöki hivatal delegált a testületbe. A rádió vezetőtanácsában azonban – a Demeter és Miculescu között kialakult holtverseny miatt – megismételték a szavazást, ekkor a testület 7-6 arányban a PSD emberét választotta meg. Ahhoz azonban, hogy a döntés véglegessé váljon, Miculescu mandátumát a honatyáknak is meg kellett volna erősíteniük, a parlament két házának kulturális bizottsága azonban nem támogatta a jelöltet, míg a televízió élére javasolt Lăzescu személye ellen nem volt kifogása. A Miculescu bizottsági elutasítása miatt “felpaprikázódott” ellenzéki képviselők és szenátorok azt kérte, hogy a két média vezetőiről egyszerre szavazzon a képviselőház és a szenátus, a kormányoldal azonban ezt nem hagyta jóvá, így a szavazás előtt az ellenzék kivonult az ülésteremből.

A PSD-s Lia Olguţa Vasilescu a sajtónak ekkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte a PDL és az RMDSZ összejátszik, és Demetert akarja a rádió élére állítani, a szociáldemokrata szenátor egyúttal huligánnak nevezte az RMDSZ delegáltját. Az ellenzéki pártok leszögezték: amennyiben a plénum nem hagyja jóvá Miculescu mandátumát, meg fogják óvni a szavazás eredményét. A honatyák végül nem szavazták meg a PSD jelöltjét rádióelnöknek, később pedig az ellenzéki tagok nélkül szavazó plénum Demeter András rádióelnöki mandátumát hagyta jóvá.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
Hirdetés
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
Hirdetés
Hirdetés