2012. április 05., 08:092012. április 05., 08:09
Tódor Albert, az intézmény igazgatója elmondta: Japánban a cseresznyevirágzás ideje nemzeti ünnepnek számít, az említett két karmester kereste meg a váradi intézményt, ők javasolták ezt az időszakot a hangversenyekre. Tavaly, amikor először rendezték meg a tavaszi fesztivált, más előadók léptek fel, az oszakai kórusuk is szerepelt, idén ugyancsak a karmesterek javasolták, hogy Mozart-muzsika legyen. Jövőre valamilyen más témakört találnak majd közösen a fesztivál előadói és rendezői. Tódor szerint fiatal japán művészeknek mindenképpen jó lehetőség ez „a világba való kilépésre”, a váradiak pedig már néhány éve programszerűen biztosítanak pódiumot a fiataloknak.
Ezen a héten is egy fiatal szólista lesz az intézmény vendége: a kolozsvári születésű, Budapesten élő Demény Balázs. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémián tanuló zongoraművész most Berlinből jött Váradra, ahol egyéves ösztöndíja keretében tanul Száva Györgynél. Már hetedik alkalommal jár Nagyváradon, tavaly Liszt Esz-dúr zongoraversenyét játszotta, ma pedig Beethoven IV. zongoraversenyét adja elő.
Demény Balázs „mindenevőnek” nevezte magát, mint mondta, a mai információs körülmények és lehetőségek közepette túlságosan nagy luxus volna ilyen vagy olyan korszakokat, szerzőket, előadási módozatokat részesíteni előnyben. A művész elárulta: jövő évi tervei között elsősorban Bach összes zongoraművének előadása szerepel.
Brüsszelben, Bukarestben, Budapesten és Berlinben lépett fel eddig legtöbbször, de, mint mondta, nagyon szeret Váradra is visszajönni, szereti a közönséget, a zenekart, és bár most lépnek fel először együtt Ilarion Ionescu-Galaţi karmesterrel, jónak ígérkezik a koncert. Példaképei közül a fiatal előadóművész Kocsis Zoltánt említette, mint akinek „totális rálátása van a zene világára”, illetve Szvjatoszlav Richtert, aki ugyancsak „mindenevőnek” tartotta magát.
Tódor Albert elmondta, hogy a vakáció előtti „laza” hét keretében több osztály is jelezte látogatási szándékát: részt vesznek a hangverseny délelőttjének próbáján. S hogy ne mindig a fiatalok legyenek az előtérben, az igazgató arról is beszélt, hogy lévén az idősek éve, megegyeztek az egészségügyi igazgatósággal, hogy az Egészség és időskor program keretében áprilisban minden koncertre tíz ingyenjegyet adnak az azt igénylő időseknek.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.