Hirdetés

Dan Ţopa a szentgyörgyi román teátrum élén

Részt akar venni a város, a közösség kulturális életében Dan Ţopa a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház új igazgatója. Az intézményvezető néhány napja írta alá a fenntartó városi önkormányzattal a menedzseri szerződést.

Bíró Blanka

2013. szeptember 02., 18:042013. szeptember 02., 18:04

Mint ismeretes a korábbi színházigazgató Horaţiu Mihaiu négy éves tevékenységére az önkormányzat által megbízott testület mindössze 6,67-es osztályzatot adott, amely nem elegendő a mandátuma meghosszabbításához. Bár Horaţiu Mihaiu szerint a bizottság összetétele nem felelt meg az előírásoknak, nem fellebbezett a döntés ellen, és lemondott, mielőtt hivatalosan menesztették volna.

Dan Ţopa négy pályázó közül lett a legjobb a versenyvizsgán. A rendező- direktor tegnap sajtótájékoztatón mutatkozott be, elmondta, az önkormányzat világossá tette, hogy a következő három esztendő során nem növelik a költségvetésüket, évi 750 ezer lejből kell gazdálkodni, miközben évente 704 ezer lejt fordítanak a fizetésekre. „Negyvenötezer lej marad projektekre, ám egy jó menedzsernek ezt is át kell hidalnia, pályázni fogunk, bábszínházat alakítunk, szuvenírboltot létesítünk, ezek további bevételeket jelentenek” – mondta Dan Ţopa. Az igazgató tájékoztatott, csatlakoznak a România, numai de bine elnevezésű projekthez: Ana Mărgineanu Egyesült Államokban élő rendező és Teca Ştefan dramaturg tíz napot töltenek a városban, beszélgetnek a lakóival, a polgármesterrel és a legszegényebbekkel, az itt élő művészekkel, vállalkozókkal, majd a hallottak és a tapasztaltak alapján írnak egy darabot, amely bemutatja a várost, úgy ahogyan a kívülállók látják.

Az új színházigazgató elmondta: a napokban találkoznak a Művész mozi átépítését tervező szakemberekkel, beleszólhatnak ugyanis a jövendőbeli székházuk alakításába. A munkálatokat márciusban kezdik el, a román társulat azonban addig is belakja a jelenlegi állapotukban is „izgalmas tereket”, a raktárakba is visznek előadásokat. Októberben egy színházi maraton során mutatják be a műsoron levő darabjaikat, ugyanakkor remélik, hogy vissza tudják csábítani Sepsiszentgyörgyre az utóbbi években Segesváron és Nagybányán megrendezett Atelier Nemzetközi Színházi Fesztivált, már felvették a kapcsolatot a kezdeményező Radu Macrinici rendezővel. Dan Ţopa hangsúlyozta, agresszív marketinggel akarja a színház jelenlétét erősíteni a városban, részt akarnak venni annak kulturális életében.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés