
Fotó: Mihály László
2010. október 10., 11:292010. október 10., 11:29
Kiosztották szombaton a 6. Film.dok Magyar–Román Dokumentumfilm-fesztivál díjait Csíkszeredában. Az eseményen jelen volt Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke, aki köszöntőjében néhány szóban méltatta a Film.dokra benevezett alkotásokat. Szőcs Géza magyarországi kulturális államtitkár elmondta: a fesztivál szervezőinek az volt a célja, hogy a két szomszédos nemzet szakemberei, a magyar és a román filmesek, illetve közönségük között új, szerves, természetes szakmai és emberi kapcsolatokat teremtsenek.
„Ha valóban fontosnak tartjuk a nemzet szellemi-lelki egységének megteremtését, akkor nem szabad megtorpanni a határoknál, hanem tovább kell lépni” – fogalmazott a marosvásárhelyi születésű költő-politikus. „Sem Magyarországon, sem Romániában nem volt még talán ekkora igény a dokumentumfilmekre, mint ma, hiszen olyan problémákat, jelenségeket dolgoznak fel, amelyeket meg kell mutatni” – tette hozzá, majd egy romániai újságot idézett, amely így írt: a magyarok megszervezték nekünk a dokumentumfilm-fesztivált. Szőcs hangsúlyozta, megtiszteltetés volt számára, hogy hozzájárulhatott a fesztivál idei megrendezéséhez.
Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter elmondta, napjainkban a dokumentumfilmek reneszánszukat élik, hiszen a műfaj szakemberei hasonlóságokat, különbségeket vitatnak meg. „Hat évvel ezelőtt, amikor először rendezték meg a Film.dokot, hagyományt teremtettek, így a fesztivált évről évre meg kell szervezni csakúgy, mint a marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivált – ebben a kulturális tárca partner kíván lenni” – jelentette ki Kelemen, majd hozzátette, a jövő tavaszra tervezett magyar–román kormányülésen szó lesz közös filmgyártásról is. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a helyi filmkészítőknek nyújtott át oklevelet: Daczó Katalinnak a Gondolatok a családról rendezőjének, Püsök Botondnak, a Piros-fehér feketén, avagy kell egy csapat rendezőjének, valamint Becze Zoltánnak, aki a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumról készített filmet Négy évszázados tudásláng címmel.
Az ünnepi beszédeket követően került sor a díjátadóra. A zsűri (Gulyás Gyula, Balogh László, Beke Mihály András, Farkas György, Ráduly Róbert Kálmán és Vivi Drăgan Vasile) két elismerő oklevelét Kelemen Hunor adta át Durst Györgynek, az Apró örömök c. film producerének, valamint a Katalizátorok c. alkotás készítőjének, Gulyás Jánosnak. Csíkszereda város egyik díját Gadó György Pál vehette át, az Aliszka című alkotás egyik rendezője. A másik elismerés a Csapda című filmet illette meg. A diákzsűri a Megtagadva című film készítőinek adott át díjat. A fesztivál zsűrije különdíjjal jutalmazta a Madarak útja című alkotást.
A Magyar Televízió díját Balogh László, az MTV kuratóriumának alelnöke adta át Jánosi Andreának, aki a Mátyás-Mátyás című, Felméri Cecília által rendezett kísérleti animációs dokumentumfilm animátora volt. A Duna Televízió két alkotás között osztotta meg díját, így a Mészáros Antónia rendezte Megtagadva és a Matúz Gábor rendezte A legbátrabb város című filmek kaptak díjat.
Az idei Film.dok fődíját Molnár Attila Dávid és Tóth Zsolt Marcell alkotása, a Bence meg a többi jómadár c. film nyerte el, amelyet a rendezők nevében Alföldi László vett át a zsűri elnökétől. A film a világ legjobb madárfotósaként emlegetett Máté Bencét mutatja be.
A fesztivál záróakkordjaként tegnap levetítették a díjazott filmeket a Csíki Játékszín Hunyadi László Kamaratermében.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.