
2011. január 13., 09:402011. január 13., 09:40
A digitalizált anyag alkalmas lesz akár akadémiai színvonalú kutatásra, bizonyos részei pedig publikálásra is. „A Bereményi Géza, Császár Bíró Éva (Cseh Tamás felesége) és mások közreműködésével zajló gyűjtő- és előkészítő munka évekig eltart majd, és közben folyamatosan tervezzük kiadványok megjelentetését” – mondta Hanák Gábor, a könyvtár történeti interjútárának címzetes igazgatója, a gyűjtés főszervezője egy tegnapi budapesti sajtótájékoztatón. Mint kifejtette, elsősorban a rajongók, tisztelők gyűjteményeit – képeket, kéziratokat, hangfelvételeket – várják, amelyekről másolatot készítenek, majd visszajuttatják őket tulajdonosuknak. Hanák Gábor kitért arra, hogy eddig mintegy hatezer fotót szkenneltek be, és körülbelül negyven koncertfelvételt digitalizáltak.
Nagy Gábor Tamás, a projektben együttműködő Budavári Önkormányzat polgármestere a sajtótájékoztatón kiemelte: a gyűjtés megindítása most időszerű, ki kell használni a Cseh Tamás iránti nagy érdeklődés „felhajtóerejét”. Reményét fejezte ki, hogy a kulturális kormányzat is segíti majd az archívum létrehozását, amelyből előbb-utóbb „nemzeti gyűjtemény” válhat. „Fontos kulturális küldetés ez, hiszen nemcsak egy művész élettörténetéről van szó, hanem egy egész korszak történetéről, egy nemzedék világnézetéről is” – hangsúlyozta Nagy Gábor Tamás.
Sajó Andrea, az OSZK főigazgatója felidézte, hogy Cseh Tamást személyes kapcsolat fűzte a nemzeti könyvtárhoz, hiszen a Századunk című sorozat moderátoraként rendszeresen megfordult az intézményben.
Nagy Gábor Tamás egy pénteki jubileumi emléktábla-leleplezést és vízivárosi „emlékkocsmázást” is beharangozott. Cseh Tamás halála után született meg az ötlet, hogy az Antoine és Désiré megalkotásának 40. évfordulójára emlékjelet helyezzenek el a Vízivárosban. „Ötletpályázatot írtunk ki, és a döntés végül egy különleges lakónévsor elhelyezésére esett, amely a Cseh Tamás dalaiban megelevenedő világ szereplőit sorolja fel” – közölte a polgármester. Az emléktábla leleplezése mellett a környék sörözőiben, éttermeiben, kávézóiban koncertek, beszélgetések lesznek péntek délutántól az éjszakába nyúlóan.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.