
Fotó: Biró István
Az előadás semmire nem ad választ, de olyan kérdéseket vet fel, amelyeket nem biztos, hogy fel merünk tenni magunknak – jellemezte Dimény Áron színész a Kolozsvári Állami Magyar Színház Homemade című dokumentarista előadását, amelyet szombaton este 20 órakor a színház stúdiótermében mutat be a társulat.
2016. november 02., 18:582016. november 02., 18:58
A bemutatót beharangozó szerdai sajtótájékoztatón az alkotók kifejtették, az úgynevezett Szüleink projekt keretében készült színházi produkciót komoly tudományos kutatómunka előzte meg. Deák Katalin, a darab szövegének egyik írója elmondta, tavaly novemberben kezdték el a munkát, abból indultak ki, hogy hiányoznak a színházi repertoárból a kimondottan tinédzsereknek szóló előadások, ezért döntöttek úgy, hogy a szülő-gyerek kapcsolat témáját dolgozzák fel.
Idén márciusban 70 mélyinterjút készítettek 12–19 év közötti, Erdélyben élő fiatalokkal. Az interjúk készítésébe bevontak pszichológusokat, szociológusokat, szociális munkásokat és pedagógusokat is. A szakembereknek úgy kellett összeállítaniuk az interjú kérdéseit, hogy lehetőleg őszinte választ csikarjanak ki a megkérdezettekből. A végeredmény egy 900 oldalas nyersanyag lett. Mint Deák Katalin részletezte, a felmérés során igyekeztek odafigyelni arra, hogy minél több réteget szólítsanak meg, így a válaszadó fiatalok közt van városi, vidéki, átlagos családban élő és elvált szülők gyereke is.
Az előadás több akut társadalmi problémára összpontosít, ilyen például az alkoholizmus, a családon belüli erőszak, az egymásra való odafigyelés hiánya. A szövegíró újságírói kérdésre hozzáfűzte, annak ellenére, hogy viszonylag kevés a pozitív példa az előadásban, igyekeztek olyan végkicsengést adni, hogy a tinédzserek úgy érezzék: érdemes családot alapítani. „Célunk, hogy megismerjük a családokon belül felmerülő viszonyokat, majd hogy erről kortárs művészi eszközökkel beszélni tudjunk. Bízunk benne, hogy ez az esemény segíteni fogja a közösségünket abban, hogy észrevegyük a szülők és a gyermekek problémáit, illetve hogy a megoldási lehetőségeinken is közösen gondolkodjunk\" – írták az alkotók.
Visky András, a színház művészeti vezetője kiemelte, csupa fiatal dolgozott az előadáson, ők írták a szöveget, az előadást az 1984-ben született Vargyas Márta rendezi. A dramaturgmunkát Bíró Réka és Deák Katalin végezte, akiknek Bogya Tímea Éva, György Emese, Sorbán Csenge, Szabó Hanga, Veres Kincső színháztudomány szakos egyetemi hallgatók voltak a munkatársaik. Az előadás szerepeiben Albert Csilla, Balogh Dorottya, Dimény Áron, Kali Andrea, Kántor Melinda, Kicsid Gizella, Laczó Júlia, Marosán Csaba, Molnár Rudolf, Szucher Ágnes látható.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
szóljon hozzá!