Címszavakban a TIFF

Sokszínű kínálatával pénteken rajtol Kolozsváron A TIFF - Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, az ország legrangosabb mozgóképes eseménye.

Krónika

Krónika

2008. május 30., 00:002008. május 30., 00:00

Nagy számok törvénye: Pénteken kezdődik, május 8-áig tart a TIFF Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál kolozsvári szakasza. Az ország legrangosabb mozgóképes eseménye idén is két helyszínen zajlik, a második etapot június 11–15-e között Nagyszebenben tartják. A 7. kiadásához érkezett, az előző évek tapasztalatai szerint bátran „nagykorúnak” nevezhető TIFF-en idén 8 kolozsvári helyszínen összesen 200 alkotást – 127 játékfilmet, 73 rövidfilmet – vetítenek, ezeket 40 ország kínálatából válogatták ki a szervezők Mihai Chirilov művészeti igazgató irányításával. A különféle szekciókban 17 díjat nyújtanak át, a TIFF 10 ezer eurós fődíjáért 12 nagyjátékfilm száll versenybe. A fesztivál költségvetése a tavalyi évhez viszonyítva 20 százalékkal nőtt, így eléri az 1,2 millió eurót. A fesztivál vendégeként a hazai és a nemzetközi filmvilág félezer kiemelkedő személyisége sétálgat majd a kincses város utcáin.

Régi-új helyszíneken: A fesztivál új helyszínekkel bővült: a Köztársaság, Győzelem és Művész mozi és a szabadtéri Echinox (a volt piarista rendház) mellett most a Román Nemzeti Színházban, a Szépművészeti Múzeum galériájában és az Enigma klubban (Szentegyház – Iuliu Maniu utca 12.) is programokkal várják az érdeklődőket. Idén különleges vetítésekkel rukkolnak ki a szervezők: a Iulius Mall bevásárlóközpont parkolójában az 50-es évek stílusában berendezett szabadtéri autósmozi tűzi műsorára a Martin Scorsese Shine a Light című, a Rolling Stonesról szóló dokumentumfilmjét, ugyanitt kerül vászonra Goda Krisztina Szabadság, szerelem című, az 56-os magyarországi eseményeket feldolgozó filmje is.

Csillagpályákat méltatnak: A Cannes-i Filmfesztivál életműdíjával kitüntetett sztár, Catherine Deneuve világhírű francia színésznő, a TIFF idei díszvendége. Rajongói a Köztársaság moziban találkozhatnak vele június 7-én André Téchiné Változó idők (Les temps qui changent) című filmjének vetítésén, amelyben a színésznő Gerard Dépardieu partnereként az egyik legemlékezetesebb szerepét játssza. A fesztivál zárónapján Catherine Deneuve átveszi a TIFF életműdíját. Hasonló kitüntetésben részesül Tamara Buciuceanu-Botez, és Nívódíjjal tüntetik ki a hatvanöt éve pályán lévő Radu Beligant, az egyik legnépszerűbb román színház- és filmszínészt.

A francia Riviéráról a Szamos-partra: A nemrég zárult 61. Cannes-i Filmfesztivál mezőnyéből két alkotás romániai ősbemutatóján vehet részt a közönség. Mundruczó Kornél FIPRESCI-díjas Deltáját június 4-én, a rövidfilmes Aranypálmát elhozó Marian Crişan Megatronját a zárónapon vetítik.

Kategóriák: A hagyományos Szupernóva, Árnyak, Határok nélkül és az ezúttal orosz, dán és moldovai filmeket bemutató Fókusz szekció mellett idén új kategóriákban is vetítenek: Remade in Bollywood jelzéssel a filmművészet jeles alkotásainak indiai remake-jeit, a Real time szekcióban pedig vágás nélkül készült alkotásokat. A 3×3 szekcióban a román Alexandru Tatos, a spanyol Víctor Erice és a thaiföldi Pen-ek Ratanaruang három-három moziját mutatják be.

Versenyben a trófeáért: a TIFF fődíjáért első vagy második játékfilmjüket jegyző rendezők alkotásai szállnak versenybe. Anna Biller Viva című filmje (június 1-jén a Győzelem, 5-én a Köztársaság moziban) egy unatkozó és elhanyagolt Los Angeles-i háziasszony története, aki a beleveti magát a 70-es évek szexuális forradalmának forgatagába. A Rodrigo Plá rendezte La Zona (június 1-jén a Győzelem, 5-én a Köztársaság moziban) egy gazdag negyed polgárainak története, akik mindenre hajlandók, hogy ne keveredjenek a szegényekkel. Az Őszi bál (Sügisball, május 31-én a Győzelem, június 4-én a Köztársaság moziban), Veiko Ounpuu drámája hat magányos alak zsánerképe, akik egy szovjet érából hátramaradt lakótelepen élik mindennapjaikat. A Niels Laupert jegyezte Minden nap vasárnapban (Sieben Tage Sonntag, június 5-én és 6-án a Győzelem moziban) Adam és Tomek úgy próbál színt vinni a hétköznapokba, hogy elkezdenek embereket gyilkolni. Samuel Benchetrit filmje, a Mindig gengszter szerettem volna lenni (J’ai toujours revé d’etre un gangster, június 4-én a Győzelem, 6-án a Köztársaság moziban) egy fekete-fehér vígjáték, amelyben négy történet találkozik egy autópálya mentén álló kisvendéglőben. A Tahoe-tó (Lake Tahoe, május 31-én a Győzelem, június 4-én a Köztársaság moziban), Fernando Eimbcke drámája egy 14 éves kamasz sztorija, aki mindenáron vissza akarja szerezni az autót, amelyet apjától kapott. A Zhanna Issabayeva rendezte Karoy (június 2-án és 4-én a Győzelem moziban) egy együgyű figura fekete komédiája, aki a változást hozó végkifejletig egyebet sem tesz, mint rokonait és barátait szomorítja. Paczolay Béla Kalandorok című mozijáról (Adventurers, június 3-án a Győzelem, 4-én a Köztársaság moziban) már beszámoltunk a Krónika hasábjain. A nagyrészt Erdélyben forgatott roadmovie három generáció, nagyapa, apa és fia kalandjait viszi vászonra. Az ég, a föld és az eső (El cielo, la tierra y la lluvia, június 2-án és 4-én a Győzelem moziban) Jose Luis Torres Leiva rendező poétikus és szűkszavú, gyönyörű környezetben fényképezett esszéje a magányról. Omar Shargawi akciófilmje, a Menj békével, Dzsamil (Go with peace Jamil/Ma salama Jamil, június 1-jén a Győzelem, 6-án a Köztársaság moziban) olyan arabokról szól, akik a nyugati világban élik a kulturális és vallási traumától átitatott napjaikat. A Tale 52 (Istoria 52, június 3-án a Győzelem, 6-án a Köztársaság moziban), Alexis Alexiou fantasztikus thrillere Jason és Penelope ismerkedéséről és kapcsolatáról szól, amelyet felborít és összekuszál a lány váratlan eltűnése. A Yulene Olaizola jegyezte Intimidades de Shakespeare y Victor Hugo (június 4-én és 6-án a Győzelem moziban) a mexikóvárosi Shakespeare és Victor Hugo utcák sarkán zajló, minimalista eszköztárral megjelenített történet egy protestáns lelkész valódi énjéről.

Nemzetközi zsűri: A versenyfilmeket öttagú zsűri rangsorolja: Corneliu Porumboiu román filmrendező, Marie Pierre Macia francia és Michael Fitzgerald amerikai producer, a chilei Sebastian Lelio, a tavalyi nyertes film, A szent család (La Sagrada Familia) rendezője és Jay Weissberg, az ismert nemzetközi filmes szaklap, a Variety krónikása.

Néhány érdekesség: Június 7-én az idei Mediawave fődíjas alkotását, Thomas Ciulei Virágok hídja (Podul de flori) című, fikciós elemeket is használó dokumentumfilmjét vetítik, amely az Arhir család szokványosnak nem mondható hétköznapjait mutatja be: az apa, Costică egyedül próbálja előteremteni három gyerekének a napi betevőt, miközben felesége olaszországi vendégmunkásként próbál pénzhez jutni. A szúnyogirtás és más történetek, a bolgár Andrej Paunov filmjét június 1-jén vetítik a Győzelem moziban. A film szereplőinek életét a baljós múlt, a nukleáris jövő és a csípős szúnyogok időtlen repkedése határozza meg. Emlékezetesnek ígérkezik az óriási költségvetéssel készült Om Shanti Om című film, Farakh Khan rendezésében, amelyet a Remade in Bollywood kategóriában június 1-jén az Echinoxban vetítenek. A világhírű Sharukh Khan egy 1970-ben meggyilkolt színészt játszik, aki újjászületik, és megpróbál fényt deríteni a bűncselekményre.

Magyaroké a vászon: A június 4-i Magyar napon mutatják be Mundruczó Kornél Delta című filmjét a Román Nemzeti Színházban. Hét rövidfilm mellett nyolc magyar játékfilmet, köztük Fliegauf Benedek Tejút, Bollók Csaba Iszka utazása és Szász János Ópium – Egy elmebeteg nő naplója című filmjét is vetítik. A Művész moziban a Buharov fivérek, Igor és Iván Lassú tükör című alkotását, a Mediawave Nemzetközi Filmfesztivál legjobb kísérleti játékfilmjét játsszák.

Filmek, kísérővel: workshopok, szakmai előadások, találkozók, kiállítások és koncertek bővítik a TIFF kínálatát. A legnagyobb várakozás a kolozsvári Kumm együttes a Szépművészeti Múzeum udvarán június 7-én tartott fellépését előzi meg, de nagy érdeklődésre számíthat a június 4-i Magyar napon színpadra álló, alternatív rockot játszó PopIvan zenekar és Miss Platnum is. Különleges élményt ígér Elvis Romano, a Rock’n’Rrom stílus megteremtőjének fellépése május 31-én, a Gândul Mâţei együttes koncertjén június 6-án pedig a kortárs besszaráb zenéből kap ízelítőt a közönség.

Ha már együtt a kedvencek listája: a TIFF filmjeire a legkönnyebben a Köztársaság mozi előcsarnokában berendezett jegyirodában lehet belépőt váltani. Egy filmre 8 lejbe, diákoknak 5,5 lejbe kerül a mozijegy. Bérletek is igényelhetők: a három filmre szóló 21 lejbe kerül, nyolc filmre 52, harmincra 180 lejért juthat el a közönség.

Krónika

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba

Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba
2025. szeptember 12., péntek

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra

A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra
2025. szeptember 12., péntek

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?

Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?
2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál