2010. május 18., 10:132010. május 18., 10:13
Kocsis Ágnes elmondta: úgy érzi, a közönség nagyon jól fogadta a filmet. A Pál Adrienn című alkotást a bemutató előtt vette meg egy nemzetközi forgalmazó, így Cannes-ban jelentős reklámot kapott: szaklapokban, óriásplakátokon hirdetik. A vetítést követően pedig Kocsis Ágnes tucatnyi interjút adott a nemzetközi sajtó képviselőinek.
A különös hangulatú, valamivel több mint kétórás film Piroska, egy túlsúlyos, érzéketlenné vált ápolónő története. A nő az elfekvőosztályon dolgozik, életét körbefonja a halál. Egy nap elhatározza, hogy megkeresi régen elvesztett gyerekkori barátnőjét, Pál Adriennt. Felkeresi régi ismerőseit, s miközben a velük folytatott beszélgetések nyomán saját emlékeit próbálja összegyűjteni, lassanként bukkan Pál Adrienn nyomára, és találja meg önmagát az ellentmondásos utazás során.
A rendezőt elmondása szerint elsősorban az érdekelte, hogyan is működik az emlékezet, amely nagyon szubjektív dolog: teljesen átszűrjük és átformáljuk a valóságot a személyiségünkön, s ezáltal a közös emlékek is egész másképp élnek egyes emberekben.
Ugyancsak az Un Certain Regard szekcióban mutatták be Radu Muntean Kedd, karácsony után (Marţi, dupa crăciun) című filmjét, amelyet a kolozsvári közönség is megtekinthet a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában. A film szokványos történetet dolgoz fel: egy középkorú férfi több év házasság és egy leánygyermek születése után beleszeret egy nála jóval fiatalabb nőbe. A kritika azonban a történeten túl sokkal többet lát a filmben, a román újhullám újabb erős alkotásaként határozzák meg.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.