
Hosszan tartó tapssal jutalmazta a szombati világpremieren Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjét a 67. cannes-i filmfesztivál közönsége.
2014. május 18., 22:192014. május 18., 22:19
A cannes-i Fesztiválpalota mintegy ezer férőhelyes Debussy-termében mutatták be az új, csaknem kétórás Mundruczó Kornél-filmet, amely az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű programban, a hivatalos válogatás második legjelentősebb versenyében szerepel.
Thierry Frémaux művészeti igazgató a világpremier előtt a filmet Jack London amerikai író szellemiségéhez hasonlította, amelynek üzenete szerinte az amerikai írótól is származhatna. Eszerint a kutyák segítségével számos, az emberekre jellemző dolgot elmondhatunk.
Ezt követően a fesztiváligazgató a film kutyafőszerepét alakító Hagent hívta színpadra, aki amerikai trénere, Teresa Miller vezetésével csokornyakkendőben érkezett. Őket pedig a film alkotógárdája – Mundruczó Kornél rendező, aki előző filmjéhez hasonlóan játszik is az alkotásban, a forgatókönyv társszerzői, Wéber Kata színésznő és Petrányi Viktória producer, az operatőr Rév Marcell, valamint a főszerepben látható Psotta Zsófia 12 éves amatőr színész, az apát alakító Zsótér Sándor és Thuróczy Szabolcs - követte.
A nézők nagy tapssal köszöntötték a magyar művészeket, s a vetítés végén is hosszan megtapsolták az alkotókat. A 39 éves rendezőnek ez a hatodik filmje és az ötödik, amely meghívást kapott a világ legrangosabb filmes találkozójának hivatalos programjába. A történet az utcára dobott kutyák lázadását meséli el. Mundruczó egyébként egy új alkotói korszak nyitányának tekinti a filmet.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!